Kiírták a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatói pályázatát

Kiírták a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatói tisztségére szóló pályázatot, a megyei jogú város közgyűlése csütörtöki ülésén döntött erről.Az új igazgató augusztus 1-jétől öt éven át láthatja el a feladatot. Az előterjesztés szerint az új vezető fontos feladata lesz Munkácsy Mihály hagyatékának kiemelt gondozása, a múzeum gyűjteményének fejlesztése, továbbá a Munkácsy-negyed projekthez illeszkedő szakmai program, marketingtevékenység kidolgozása.
    

A kiírást közzéteszik a múzeum és a fenntartó önkormányzat honlapján, pályázni ezt követően 30 napon belül lehet. A beérkező pályázatokról az önkormányzat képviselőjeként Varga Tamás alpolgármester, mellette - ha van - az üzemi tanács és a szakszervezet egy tagja; illetve egy országos szakmai szervezet képviselője dönt.
    

A pályázat kiírására azért volt szükség, mert Ando György - aki 2013 óta vezette az intézményt - tavaly szeptemberben meghalt. Az igazgatói feladatokat jelenleg Bácsmegi Gábor igazgatóhelyettes látja el, aki az MTI információi szerint pályázni fog a tisztségre.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com