Kollár-Klemencz László lemezbemutatója a Müpában

Klasszikus kamarazenéből és népzenei hagyományokból is táplálkozó új, még megjelenés előtt álló szólóanyagát mutatja be Kollár-Klemencz László jövő kedden a Müpa Fesztivál Színházában, az MR2 Akusztik sorozatban.

A Rengeteg című albumon kizárólag a dalszerző, előadó saját szerzeményei hallhatók, a szövegek az ember és a természet közötti kapcsolatot kutatják - szerepel a Müpa által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

mupa

Az elsősorban a Kistehén zenekarból ismert énekes legújabb anyaga szorosan követi a 2008-ban megjelent Ember a Fán című első, valamint az Erdős Virág verseinek feldolgozását tartalmazó második szólóalbum, a Legesleges hangulatát, szövegcentrikusságát és személyességét.

A Rengeteg zenéjével és szövegeivel elsősorban a természetben mélyül el, keresve a tiszta, egyszerű kapcsolatot ember és természet között, valamint ember és a saját természete között. Olyan hozzáállással, amely szembe mer nézni a valósággal, mégis meggyőződéssel hisz az eszmékben.

A melankolikus, balladisztikus hangvételű szerzemények alapját klasszikus dalok képezik, amelyek vonós kamarazenekarral, különleges hangszerelésben szólalnak meg. Az albumra - amelynek stúdiómunkálatai csak a nyáron kezdődnek el - erős atmoszféra, sok csend és dinamika lesz jellemző.

A május 17-i koncerten klasszikus és népzenei hagyományokon nevelkedett zenészek lesznek Kollár-Klemencz kísérői.

A zenekar magját három vonós alkotja: brácsán a cigányzenei produkciókban hallható Ónodi László játszik, csellón a klasszikus nagyzenekarokkal koncertező Valkó Béla, bőgőn pedig Vajdovich Árpád, a magyar zenei underground és világzene meghatározó alakja.

A kamarazenei magot a Kistehén zenekarból Bujdosó János gitáros és Jancsovics Máté dobos egészíti ki.

A koncert után a Ludwig Múzeum Late Night Passion rendezvénye keretében közönségtalálkozó lesz Kollár-Klemencz Lászlóval.

Bár az Andersen együttessel már ismert volt az alternatív színtéren 1991 és 1997 között, a 2002-es Sziget fesztivál kistehenes reklámfilmjével, majd a Kistehén Tánczenekar Szájbergyerek című slágerével vált széles körben népszerűvé. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét lemezt készített - a legutóbbi, a Szomjas nők 2014-ben jelent meg -, és több slágert - Szerelmes vagyok minden nőbe, Elviszi a szél, Virágok a réten, Jó csávó a Markó, Ezt is elviszem magammal - írt.

A Kistehén frontembere az irodalmat a dalokkal keresztező Rájátszásban, valamint a Budapest Bár produkcióban is szerepel.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com