Különleges Valentin-napi tárlatvezetéseket tartanak a gyulai várban és az Almásy-kastélyban

Valentin-nap alkalmából különleges, felnőtteknek szóló tárlatvezetéseket tartanak a gyulai Almásy-kastélyban, a várban pedig a reneszánsz szerelemre és a korabeli párválasztási és esküvői szokásokra fókuszálnak február 10. és 19. között - tájékoztatta az MTI-t az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

kommunikációs vezetője. Fábián Tamás elmondta, hogy az Így szerettek elnevezésű programsorozaton a kiállítóhelyek tárlatvezetői hatszáz évet idéznek fel és az arisztokrácia hálószobatitkaiba engednek betekintést. A várbeli előadások a 16., míg a kastélybeliek a 18. és 19. század szokásait mutatják be. Kiderül például, hogy Almásy Dénes feleségének a nagyanyja, Zichy Karolina 1847 márciusában házasságon kívül lánygyermeket szült Batthyány Lajosnak. Az asszony, akit kora egyik legszebb nőjének tartottak, később az emigrációban Klapka Györggyel élt együtt - avatott be a történetekbe Fábián Tamás.

A kastélyban a délután négykor induló tárlatvezetések a szerelemről és házasságról szólnak, a 17 órakor kezdődő tárlatokat viszont kifejezetten csak 18 éven felülieknek ajánlják. Erre az időre a gyerekek számára filmvetítéseket szerveznek - mondta a kommunikációs vezető. A rendezvénysorozatban az Erkel Ferenc Emlékház is részt vesz, ott a Himnusz zeneszerzőjének szerelméről és házasságáról mesél a tárlatvezető.

Fábián Tamás közölte, kiegészítő programokat is kínálnak: a várban rendszeresen rendeznek solymászbemutatót, életre kel a kovácsműhely, és korhű ruhákba lehet öltözni. A kastélyban arra biztatják a látogatókat, hogy a pénztárban megvásárolható, kézzel írt levelet az állandó kiállítás különböző pontjain "fejezzék be" 19. században használt íróeszközök segítségével. A viaszpecséttel lezárt borítékot fel is lehet adni az ajándékboltban. A kávézóban pedig korhű ruhákban fotózkodhatnak a szerelmes párok.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com