Liszt Ferenc mellszobra a Belvárosban

Liszt Ferenc 2011-ben készült mellszobrának másolatát helyezik el hétfő délután a Nádor és Zrínyi utcai sarkán álló Duna-palota szoborfülkéjében.

liszt_ferencA Liszt-portré a Budavári Önkormányzat felkérésére készült el a Liszt születésének 200. évfordulóját ünneplő emlékévben. A lengyelországi Liszt-év egyik kiemelkedő eseményeként, 2011 augusztusában avatták föl Gerő Katalin alkotását a Lazienki királyi parkban, a híres Chopin emlékmű közvetlen közelében.
A belgrádi magyar nagykövetség egy második példányt rendelt a mellszoborból, ezt a példányt az ottani Zeneakadémia előtti elegáns Park Manjezben állítottak fel.
A komponistához méltó budapesti helyszín kiválasztásában szerepet játszott az a tény, hogy Liszt első magyarországi otthona a Nádor utcában volt, és a zeneszerző kedvenc kápolnája a mai Szent István-bazilika helyén állt, a székesegyház felépítését Liszt adománnyal segítette. A mellszobor tehát szinte rálát a zeneszerző életének két helyszínére is.
A bronzszobor kiöntése, felállítása, a szoborfülke restaurálása közadakozásból történt. A Rotary Hungary, a Rotary Club Budapest City és a Zeneszalon Alapítvány támogatta a munkálatokat, a Ránki család - Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp - adománygyűjtő zongoraestjével járult hozzá a szoborállításhoz.
A Duna-palota épülete 1897-ben Lipótvárosi Kaszinóként nyílt meg, amelynek minden estélye, hangversenye, matinéja eseményszámba ment. A 115 éves intézmény ma is kulturális eseményeknek ad helyet, itt működik a Duna Művészegyüttes és a Duna Szimfonikus Zenekar.

(forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com