Már több mint százezren látták a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítását

Már több mint százezer látogatója volt a Szépművészeti Múzeum április 9-én megnyílt Bosch-kiállításának, amely ezentúl hétfőn is várja a közönséget.A Menny és pokol között - Hieronymus Bosch rejtélyes világa című tárlat nemcsak Közép-Európa valaha volt legnagyobb bemutatója a németalföldi mester műveiből és művészetéről, de a teljes nemzetközi múzeumi világot tekintve is az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlata - közölte az MTI-vel csütörtökön a Szépművészeti Múzeum.
    

A Bosch különleges világát megelevenítő, a késő középkor szellemi és vizuális kultúráját megidéző bemutatón a művész teljes festői életművének csaknem felét, tíz festményét - köztük az Utolsó ítélet triptichont, A bolondok hajóját, a Királyok imádását, a Szent János Patmosz szigetént vagy az Ecce Homót - állítja ki a múzeum. Hieronymus Bosch festményei és rajzai mellett a kiállításon az életmű előzményeihez kapcsolódó alkotások, valamint műhelyének és követőinek legjellegzetesebb remekművei is láthatók; összesen mintegy 90 műalkotással találkozhat a közönség.
    

A Szépművészetibe csaknem félszáz köz- és magángyűjteményből érkeztek remekművek: többek között a New York-i Metropolitan múzeum, a párizsi Louvre, az amszterdami Rijksmuseum, a londoni Nemzeti Galéria, a Los Angeles-i J. Paul Getty múzeum vagy a madridi Prado kölcsönzött alkotásokat a budapesti bemutatóra. Tekintettel a nagy érdeklődésre, a kiállítás - amely eddig hétvégenként hosszabbított nyitvatartással, 9 órától 19 óráig várta a látogatókat - a jövő héttől már hétfőnként is nyitva tart, egészen a július 17-ei zárásig - közölte a Szépművészeti Múzeum.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.

Kezéhez fagyott a gálya

Kezéhez fagyott a gálya

Domokos Éva századosról, a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főnyomozójáról legutóbb akkor írtunk, amikor közreműködésével a megyei rendőrök elfogták azokat a kegyetlen bűnözőket, akik kiskorú lányokkal kereskedtek, szexuális együttlétre kényszerítve őket.

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

http://ujhazak.com