Második köteténél tart a négy nyelven megjelenő K4 közép-európai könyvsorozat

Második köteténél tart a négy nyelven megjelenő K4 közép-európai könyvsorozat, megjelent ugyanis a lengyel Hubert Klimko-Dobrzaniecki Magány című prózája lengyel eredetiben, valamint szlovák, cseh és magyar fordításban - közölte az MTI-vel Garajszki Margit író, műfordító, a projekt egyik kezdeményezője.vA tavaly indult K4 elnevezésű könyvsorozatban minden évben kiadják egy visegrádi szerző művét, mégpedig mind a négy országban egyszerre. A sorozat célja az, hogy az egymással szomszédos kortárs irodalmak egyidejűleg váljanak olvashatóvá.

A könyv szó mind a négy közép-európai nyelven k betűvel kezdődik (csehül és szlovákul kniha, lengyelül ksiazka), ezért választották a K4 rövidítést, amely összeköti a sorozat egyes köteteit - mondta Garajszki Margit. A sorozat idei szerzője a Bécsben élő Hubert Klimko-Dobrzaniecki prózaíró, költő.

Magány című műve főszereplőjének az a leghőbb vágya, hogy egyedül lehessen. Nincs családja, se barátai. Nincs rászorulva arra, hogy dolgozzon, csak a saját szükségleteivel kell foglalkoznia. Megengedheti magának a magányt, egy nyaralás alkalmával azonban intim kapcsolatba kerül egy vadidegen nővel, ami felborítja addigi kiegyensúlyozott életét.

A K4 első kötete az egyik legjelentősebb szlovák kortárs prózaíró, Pavel Vilikovsky Egy igazi ember története című műve volt. A regény központi figurája azt az örök embertípust jeleníti meg, amely konformista viselkedésével, józan ítélőképesség hiányában, magát túlértékelve, nagy ambíciókkal felruházva próbál feljebb kerülni a munkahelyi ranglétrán a szocializmus világában.

A második K4-könyv magyarországi bemutatóját hétfőn tartják Budapesten.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com