Megkezdődött a belgrádi Nemzeti Múzeum felújítása

Tizenegy év után megkezdődött a belgrádi Nemzeti Múzeum felújítása a hétvégén, a munkálatok várhatóan 2016 májusában fejeződnek be.

A szerb főváros legnagyobb múzeumát 2003. június 1-jén zárták be, miután az épület alkalmatlanná vált a műkincsek kiállítására.

Ennek ellenére az épület egyes, jobb állapotban lévő szárnyaiban több időszaki kiállítást is rendeztek, csak idén például Henry Moore-, Piet Mondrian és Peter Paul Rubens-kiállítást is láthattak az érdeklődők.

bn

2003 óta többször is bejelentette a szerb kulturális vezetés, hogy felújítják Szerbia legrégebbi múzeumát, erre azonban eddig nem került sor, a 170 éves épület pedig egyre inkább az enyészeté lett.

Az intézménynek helyet adó neoreneszánsz stílusú palota felújítási tervei ugyan már készen vannak, szombaton a munka is megkezdődött, Ivan Tasovac kulturális miniszter azonban azt egyelőre nem közölte, hogy mennyibe kerül a tatarozás.

A belgrádi Nemzeti Múzeumot 1844. május 10-én alapították az akkori szerb művelődési miniszter, Jovan Sterija Popovic kezdeményezésére. A „szerb múzeum” feladata a régiségek összegyűjtése és az utókor számára való megőrzése volt. A későbbi években tudományos és kutatómunkáknak is helyet adott.

Fénykorában főleg őskori és ókori gyűjteményéről volt híres, bezárása pillanatában mintegy 400 ezer felbecsülhetetlen értékű tárgyat csomagoltak be, és helyeztek el különböző belgrádi intézmények trezorjaiban, raktáraiban, pincéiben.

A Nemzeti Múzeum mellett Belgrád több múzeuma is zárva van rossz állapota miatt, azok felújítására még nem készült stratégia.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com