Ősbemutatóval kezdi az évet a Szegedi Nemzeti Színház

Jövőre is folytatódik az ősbemutatók sora a Szegedi Nemzeti Színházban: január 3-án Iván Sára Ez történt Bécsben című operettjét állítják színpadra, hamisítatlan újévi bécsi hangulatot varázsolva a színházba – mondta el az MTI-nek Gyüdi Sándor, a teátrum igazgatója, aki az elmúlt évet is értékelte.

Szegedi_Nemzeti_SzinhazFelidézte, hogy három ősbemutatóval kezdte az évadot a Szegedi Nemzeti Színház. Kiemelte, hogy az ősbemutatók színpadra állítása nemcsak a nemzeti kategóriába soroláshoz kapcsolódó közszolgálati vállalás, hanem a színházvezetés művészi szándéka is.

A magyar dráma napján mutatták be Pozsgai Zsolt Tisza István alakját megidéző, Vasgróf című drámáját. Szegedi ötlet alapján, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek alapján írt kamaraoperát Marco Tutino olasz zeneszerző, a darab ősbemutatója októberben az Armel-operaversenyen volt.

Óriási sikerrel játssza a színház Csukás István Szökevény csillagok című művét is, a gyermekeknek szóló, a Szegedi Nemzeti Színház számára készült daljáték premierjét november közepén tartották - közölte Gyüdi Sándor.
Magyarországi bemutató volt a játékrendbe decemberben beállított Tutino-darabbal párban játszott vígopera, Donizetti Farsangi kalamajka avagy A torkos csütörtök című műve - tette hozzá.

A sikert méri többek között a nézőszám, amely a 2014-es évben 100 ezer körül alakul és a megelőző esztendőkhöz képest némileg emelkedett is.

Gyüdi Sándor a jövő évi programról szólva elmondta, hogy a prózai tagozat januárban a II. világháborúval foglalkozó különböző hangulatú darabok sorában az egyik 20. századi alapművet, Brecht Kurázsi mamáját mutatja be. A Szegedi Kortárs Balett pedig Insomnia című premierjével várja a közönséget.

Februárban egy újabb gyermekdarab, Paul Maar Hoppláda című mesejátéka, majd márciusban Puccini Tosca című operájának bemutatója következik. A Kisszínház utolsó két bemutatója a Frankenstein és Molnár Ferenc népszerű vígjátéka, Az üvegcipő lesz, a premierek sora pedig április közepén a Szegedi Kortárs Balett Daphnis és Chloé című produkciójával zárul – sorolta a programokat a főigazgató.

A direktor elmondta, hogy a tervek szerint most is regionális kamaraszínházi fesztivált rendez az évad végén a szegedi teátrum. A társulat Offenbach Hoffmann meséi című produkciójával vendégszerepel a Primavera-fesztiválon, nyáron pedig A varázsfuvolával nyitja az Armel operaversenyt.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com