Ősszel írják ki a program első pályázatait

Ősszel írják ki az Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégiumának első pályázatait pályakezdő táncművészek, előadóművészek számára - közölte a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) hétfőn az MTI-vel.Az Imre Zoltán Programra 2017-ben 100 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. A programot 2017 januárjában hirdette meg az NKA azzal a céllal, hogy támogatásban részesüljenek a magyar táncművészet fiatal alkotói, előadóművészei.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A program célja lehetőséget biztosítani az ifjú művészek számára a bemutatkozáshoz, segíteni pályakezdésüket, és kijutásukat a nemzetközi színtérre.

    
Az NKA közleménye szerint ennek érdekében kiemelten támogatják a művészek nemzetközi hálózatban, interdiszciplináris környezetben, a legújabb kommunikációs és IT technológiák alkalmazásával megvalósuló alkotásait, az ehhez szükséges kutatásokat és az elkészült művek közönség elé juttatását, a fiatal közönség találkozását a korszerű magyar táncművészettel, a társművészetekkel közös együttműködésből születő új táncművészeti produkciókat, valamint a korszerű táncművészetet a középiskolások és egyetemista korosztály körében népszerűsítő komplex, interaktív oktatási kezdeményezések szervezését.
    

A programmal az 1997-ben elhunyt kiemelkedő alkotó emlékét is szeretné ápolni az NKA. Mint írják, Imre Zoltán művészetét a nyitottság, a kísérletezés és a komplex színházi gondolkodás jellemezte, aki kitüntetett figyelmet fordított az ifjú, tehetséges koreográfus és táncművész nemzedékre. Öröksége követendő példa a táncművész társadalom minden generációja számára.     
   

A Kollégium vezetője Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója. A kollégium tagja Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Nagy Zoltán, a Sín Kulturális Központ igazgatója és Kovács Gerzson Péter, a TranzDanz művészeti vezetője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com