Pálinka és kolbász?

Karibi hangulatú pálinkakóstolás és fesztivál várja az érdeklődőket Budán a Várban 2013. október 3. és 6. között.

palinka_kolbasz_fesztival_2013Hetedik alkalommal rendezik meg a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztivált. Egyre több rendezvény népszerűsíti a kulturált pálinkafogyasztást.

Tavasszal a budapesti Belváros adott otthont hasonló rendezvénynek, de a vidéki fesztiválok közül is néhány kiemelt figyelmet szentelt a pálinkának.

A hagyományos magyar italok mellett vendégital is szerepel a kínálatban, mégpedig a rum, a Karib-térség nemzeti italának számító nedű.

A budavári Hunyadi Udvaron huszonöt pálinkafőzde, tíz kolbászkészítő, valamint bor- és sajttermelők gondoskodnak a gasztronómiai élvezetekről.

A Rézangyal standon akár saját készítésű pálinkát is lehet készíteni blendelő gyorstanfolyamon elsajátított tudással. Négyféle szilvapálinkából lehet készíteni saját ízlés szerinti alkoholfokú, ízű és illatú készítményt.Pálinka-és-kolbász-fesztivál2

A vendégital, a rum pedig nemcsak italként, hanem színpadi előadásokban, zenében és karibi ételekben is jelen lesz. Lehet készülni koktélok kóstolására, amely alapja a rum.
Fizetni elektronikusan lehet majd, ezzel is könnyítve és gyorsítva a kiszolgálást. A rendezvény hivatalos fizetőeszköze a fesztivalcard.hu fesztiválkártya. Jegyeket - amely mellé egy kóstolópoharat is adnak kizárólag a 18. életévüket betöltött látogatóknak - elővételben és a helyszínen is lehet váltani. 4 napos bérlet pedig elővételben egy napi belépő áráért kapható.
A fesztivál csütörtökön kezdődött, pénteken 14 órakor nyit és szombat éjjel 2-ig lesz nyitva. Még aznap 12-kor újra nyitnak, s szintén éjjel 2-ig tartanak a rendezvények. A zárónapon, vasárnap déli 12 és este 10 óra között lehet kóstolni, enni-inni a budavári pálinkafesztiválon.

Nincs fesztivál kulturális programok, zene, koncertek nélkül. A csütörtöki Szabó Balázs bandája, valamint Fábián Juli & Zoohacker koncert után pénteken a Bohemian Betyars, majd a Kerekes Band veszi birtokba a színpadot. Szombat délután a Zombori kezd, akiket a RomUngro Gipsy Band, majd a Gypo Circus követ. Vasárnap délután a Galileo lép fel, a Cimbaliband előtt, végül a Besh o Drom zárja az estét és a fesztivál zenei programját.

A kisszínpad csütörtökön Egyedi Péteré, a Melodisztiké és a Cubaritmoé volt. Pénteken fellép a Kodachrome, az Ethnofil és ismét a Cubaritmo. Szombaton Upor Andrást a Favela, majd a Salsa Cubano követi. A zárónapon Járai Márk és a Deephlux szórakoztatja a közönséget.

www.palinkaeskolbasz.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com