Pénteken kezdődik a 24. Szent István-napi Néptánctalálkozó

Pénteken kezdődik a 24. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozó, amelyen hat ország kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttesei és zenekarai vesznek részt Kolozsváron és környékén.A Kolozsvárott, a Kolozs megyei Magyarfenesen, Válaszúton és a Fehér megyei Miriszlón zajló fesztiválon hat ország 20 külföldi és belföldi kisebbségi és regionális kultúrát képviselő táncegyüttese és zenekara vesz részt - közölte a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány kedden az MTI-vel.
    

A programok között szerepel villámcsődület Kolozsvár központjában, nyitógála a kolozsvári Diákművelődési Házban, nemzetközi néptánckavalkádok és zárógála Kolozsvár főterén, nemzetközi gasztronómiai est, nemzetközi táncház, népviseleti felvonulás, a magyarfenesi falunapok, a miriszlói magyar napok és a Heltai FolkNapok.
    

A rendezvényen a magyar keresztény államalapításra és az államalapító szent királyra kívánnak emlékezni a Kárpát-medencei magyar közösségek, az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánc hagyományaival. A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a SzINT Kulturális Egyesület (Szent István-napi Néptáncalálkozóért Egyesület) péntektől augusztus 21-ig várja az érdeklődőket a Szent István-napi Néptánctalálkozón.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com