Petőfi Sándorra, Lajtha Lászlóra és Kacsóh Pongrácra emlékeznek a Szent István Filharmonikusok a Müpában

A Szent István Filharmonikusok 2022/23-as évadának kiemelt eseménye a Gaudeamus című bérlet harmadik nagykoncertje, amelyet január 29-én rendeznek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, az emlékkoncerten Petőfi Sándor 200. és Kacsóh Pongrác születésének 150. évfordulóját ünneplik, és megemlékeznek Lajtha Lászlóról is.A szervezők MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a koncerten közreműködik Záborszky Kálmán, Hirtling István, Fekete Attila, Berecz Mihály, a Szent István Király Oratóriumkórus és a Szent István Filharmonikusok.
    

A közlemény felidézi, hogy a koncerten Lajtha Lászlóra - születésének 2022-ben a 130., míg halálának 2023-ban a 60.

évfordulója alkalmából - Mise a szorongattatás napjaiban című művével emlékeznek. A program második részében Mozart K. 503-as C-dúr zongoraversenyét Berecz Mihály szólaltatja meg. Mint írják, Berecz Mihály a fiatal magyar zongorista generációjának egyik legkiemelkedőbb egyénisége. A Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban megkezdett tanulmányait Londonban, a Royal Academy of Music zongoraművész szakán folytatta. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene tanszékének oktatója. Záborszky Kálmán karmester az első között volt, aki rendkívüli képességeire felfigyelt.
    

Mint felidézik, Záborszky Kálmán huszonöt évig vezette a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményt. Páratlan zenekari műhelyt épített ki itt, amely zenészek nemzedékeit inspirálta. 1988 óta a Szent István Filharmonikusok vezető karmestere, de karnagya a Szent István Király Oratóriumkórusnak is. Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja - olvasható a közleményben.
    

A tájékoztató szerint Záborszky Kálmán volt az, aki 1989-ban újra felfedezte, bemutatta és lemezre rögzítette Lajtha László miséjét. Mint írják, a koncert hátralévő részében Petőfi emblematikus verseit Hirtling István színművész adja elő, majd Fekete Attila operaénekes tolmácsolásában hangzik el Kacsóh Pongrác két dala, Záborszky Kálmán vezényletével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com