Petőfi Zoltán kézirata csaknem hárommillió forintért kelt el egy aukción

Csaknem hárommillió forintért kelt el Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán versének eredeti kézirata az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.Az aukción, amelyen dedikált műveket és kéziratokat bocsátottak árverésre, Petőfi Zoltán egyik versének kéziratáért 2,85 millió forintot fizettek. Ugyanezen az árverésen Ady Endre Ignotusnak írt, korábban ismeretlen levele másfél millió forintért, József Attila dedikált Medvetánca pedig egy millió forintért kelt el - közölték.

A közlemény szerint az árverésen szereplő kézirat utolsó tulajdonosa 15 évig őrizte az dokumentumot. Petőfi Zoltán (1848-1870) Szarvason, Debrecenben tanult és korán színészi pályára lépett. Mellette verseket írt, alkalmanként prózát, és fordított is. Alakját többen megörökítették, Krúdy Gyula egész kötetet szentelt neki Zoltánka címmel, és írt róla édesapja, Petőfi Sándor is. Életében alig jelent meg írása, csak egy-két eredeti vers, valamivel több fordítás, néhány prózai munka látott napvilágot.

A közlemény szerint Petőfi Zoltán halála után Dolinay Gyula vette gondjaiba a szellemi hagyatékot, majd elküldte Gyulai Pálhoz. A kézirat ezután valamikor 1925 és 1931 között Szalay József (1870-1937) szegedi rendőrkapitány gyűjteményébe került, amit halála után elárvereztek és új tulajdonosa Vasberényi Géza (1894-1981) könyvtáros, helytörténész lett.

Petőfi Zoltán Határa van… című nyolcsoros költeményének három másik változata a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) található.
A közlemény szerint a vasárnapi árverésen egy filmes relikvia is elkelt. A Carrie Fisher amerikai színésznő által aláírt Star Wars autogramkártyáért (Leia hercegnő) 1,2 millió forintot fizettek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com