A János vitéz 150. előadását ünnepelte a Déryné Társulat; a Petőfi Sándor művéből készült produkciót már több mint 26 ezer néző láthatta.
Csaknem hárommillió forintért kelt el Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán versének eredeti kézirata az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukcióján - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.
Petőfi Sándor szellemisége időn és határokon átívelő örökség - hangsúlyozta csütörtöki ünnepi beszédében Pápán a művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár.
Március 14-től látható a mozikban a Most vagy soha! című romantikus kalandfilm március 15-éről és hőséről, Petőfi Sándorról.
Hat türk országból érkezett tizenegy festő Petőfi Sándor versei által ihletett műveiből nyílik kiállítás szombaton Lakiteleken.
Útkeresők címmel Petőfi Sándor A helység kalapácsa című műve alapján készült előadással turnézik az idén a 45 éves vajdasági Tanyaszínház - számolt be róla a szabadkai Pannon RTV az előadás előkészületeit bemutatva.
Versantológia jelent meg Petőfi Sándor és más magyar költők verseiből a Fülöp-szigeteken.
Petőfi Sándor erdélyi kötődéseiről készített folklórelőadást a Háromszék Táncegyüttes a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.
Kétszáznál többen szavalják Petőfi Sándor verseit a költészet napja alkalmából április 13-án Orosházán - közölte a rendezvény szervezője kedden az MTI-vel.
A Petőfi-bicentenárium alkalmából mutatják be Somossy Barbara Sose lesz vége című kisjátékfilmjét a Fonó Budai Zeneházban január 18-án, melyet a költő A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihletett - tájékoztatták a szervezők csütörtökön az MTI-t.
Kifogásolja a Sepsiszentgyörgyön felállítandó Petőfi-szobor kiválasztására felkért szakmai zsűri, hogy az önkormányzat lakossági nyomásra új pályázatot ír ki a köztéri alkotásra.
Útjának első félévében több mint 4000 kilométert tett meg, 60 települést keresett fel és mintegy 20 ezer látogatót fogadott a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) "Átröpűlök hosszában hazámon" című, Petőfi Sándorról szóló utazókiállítása.
