Türk alkotók képeiből nyílik kiállítás

Hat türk országból érkezett tizenegy festő Petőfi Sándor versei által ihletett műveiből nyílik kiállítás szombaton Lakiteleken. A képzőművészek augusztus 25-től egy lakiteleki alkotótáborban készítették el képeiket a magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából."Az alkotótábor és a kiállítás illeszkedik abba a sorba, amelyben tavasszal türk nyelveken műfordítások készültek Petőfi verseire, ezen a héten pedig Szajakbaj Karalajev kirgiz énekmondó szobrát avattuk Lakiteleken.

A festményeket ismert azeri, kazah, kirgiz, török, türkmén és üzbég alkotók készítették" - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, aki szerdán hivatalában találkozott a képzőművészekkel.
    

Lezsák Sándor felidézte, hogy a több rétegű kulturális együttműködést másfél évvel ezelőtt Szultan Rajevvel, az ankarai központú TÜRKSOY (Türk Nemzetközi Kulturális Szervezet) főtitkárával közösen készítették elő. Megemlítette, hogy a Petőfi nemzetközi műfordítói pályázatra több mint ötszáz verset fordítottak le a hat türk nyelvre.
    

A képzőművészeti alkotótábor és kiállítás kapcsán a Parlament alelnöke kitért arra, hogy a forrásokat a TÜRKSOY, valamint a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány közösen teremtette elő. A türk festőművészek nevében az azeri Sakit Mammadov, az Orosz Művészeti Akadémia tagja arról beszélt, hogy nagyon fontos tapasztalatokat szereztek Magyarországon. Az alkotótáborban mintegy harminc kép készült, zömében akril vagy olaj technikával.
    

A szerdai rendezvényen ott volt a TÜRKSOY főtitkára, a kirgiz író-újságíró Szultan Rajev is, aki méltatta azokat a kulturális kapcsolatokat, amelyek az utóbbi években a türk országok és Magyarország között kialakultak. "Petőfi verseit minden türk országban ismerik, azok jelen vannak az oktatásban is" - mondta. Az eseményen mutatták be Rajev Kárhozat címmel magyarul most megjelent regényét, amelyet hazájában 2014-ben adtak ki.
    

"A regény szokatlan stílusú, sok benne a vissza-visszatérő elem, ami oda vezethető vissza, hogy a közép-ázsiai népek irodalmában máig fontos szerepe van a szájhagyománynak. Az ismétlések érdekes ritmust adnak a történetnek, amelyben hét ember megszökik egy elmegyógyintézetből, vezetőjük a szent földre akarja vinni őket, de csak bolyonganak a sivatagban. Ők heten valós és kitalált történelmi személyiségek nevét kapták, ami illeszkedik az időbeni körforgáshoz. Az emberek egyfajta Istentől elszakadt létben élnek, amiből ki kellene lábalni" - mondta Goretity József irodalomtörténész, a Kárhozat fordítója.
    

A Petőfi 200 képzőművészeti alkotótábort záró kiállítás szombaton délután nyílik a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A megnyitón jelen lesz Lezsák Sándor, valamint Csáji László Koppány, a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti és módszertani kutatóintézetének igazgatója is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com