Sepsiszentgyörgyön tartják idén az erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozóját

Sepsiszentgyörgyön tartják a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, amelynek egyik idei újdonsága, hogy több kiegészítő rendezvénnyel bővült a program.Rakonca NéptáncegyüttesAz október 13. és 16. között zajló vándorfesztivált az idén a Háromszék Táncegyüttes szervezi.

A találkozó az erdélyi hivatásos táncélet legfontosabb szakmai rendezvénye. A közönség megtekintheti a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Maros Művészegyüttes, a Nagyvárad Táncegyüttes, az Udvarhely Néptáncműhely és a Háromszék Táncegyüttes egy-egy produkcióját.

Változatos műfajú előadásokat láthat a közönség a hagyományos folklórelőadástól a folklórszínházon keresztül a táncszínházig. A fesztivál a résztvevő együttesek közös gálaműsorával ér véget. A programba a szervezők szakmai kiértékelőket, kerekasztal-beszélgetéseket is iktattak, amelyek lehetőséget teremtenek megvitatni az együttesek szakmai munkáját és áttekinteni az erdélyi magyar táncművészet aktuális helyzetét.

A találkozót egy rendhagyó táncos villámcsődülettel nyitják meg csütörtökön délután 3 órakor Sepsiszentgyörgy Főterén. A rendezvény ideje alatt egy viselet-kiállítást is bemutatnak, amely Mátéfi Zita, Székely Melinda, Miklós Papp Zsuzsanna és Miklós János egyedi tervezésű ruhadarabjait vonultatja fel.

A fesztivál több kiegészítő programot kínál, fellép a sepsiszentgyörgyi M Studio, koncertezik a Tesztoszteron Zenei Alakulat és az Impro-Víziók zenekar. A szervezők rendezvény ideje alatt naponta fesztiválújságot jelentetnek meg, a találkozó honlapján folyamatosan frissülő fesztiválblogot lehet követni. (www.ehtet.hte.ro)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com