Sting új albumot ad ki

Gordon Matthew Thomas Sumner, művésznevén Sting hosszú hallgatás után új lemezzel jelentkezett, amely a "The Last Ship", az Utolsó hajó címet kapta.

StingMivel az album egyik dala, a "Dead Man's Boots" édesapja és az ő kapcsolatának történetét meséli el, Sting nyilatkozott apjáról, illetve szüleiről: "A szüleim azt gondolták, hogy túl bolond vagyok ahhoz, hogy zenész leszek. Apám soha életében nem értette meg, mit csinálok. A szüleim nem értették meg álmaimat, vágyaimat. A környezetemben semmi nem utalt arra, hogy el kellene azt hagynom. A szüleim nem értették, hogy hagyhatok ott egy nyugdíjas állást. Szemükben a biztonság mindennél többet jelentett. Apám szerint tisztes állásra van szükségem. Talán igaza volt. De én kockáztattam és sztár akartam lenni. Fogalmam sincs, honnan volt ennyi önbizalmam, egyszerűen szerencsém volt."

Az albumon hallható új dal egy apáról szól, aki a mesterségét át akarja adni a fiának, de a fia ezt egyszerűen nem akarja. A számos hangszeren játszó zenész, énekes és színész bevallotta, hogy a dal számos ponton a saját életét örökíti meg.

Sting 62 évvel ezelőtt a hajóépítéssel foglalkozó kisvárosban, Wallsendben látta meg a napvilágot. Anyja fodrász volt, apja pedig tejesember és mérnök. Sting 1974-ben tanári végzettséget szerzett és két évig tanított egy Cramlington nevű városban. A biztos állást feladta a bizonytalanért, vagyis a zenéért.

Police nevű együttesével elérték a világhírt, és a későbbi szólókarrierje során is sikert sikerre halmozott.

Sting albumából Broadway musical is készült. De még a New York-i bemutató előtt Chicagoban mutatják be az Utolsó hajót júniusban.

www.telegraph.co.uk

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com