Százfajta sör lesz idén a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén

Százfajta sört lehet kóstolni június 14. és 18. között a 16. Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén, amelynek pénteki főzőversenyén ugyanennyi csapat készít bográcsban csülökpörköltet.

Bora Imre fesztiváligazgató a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fesztivál első napján ejtőernyővel érkezik az első, 30 literes söröshordó, amelynek tartalmát ingyen mérik ki a legszomjasabb látogatók között.

Facebook Sorfesztival

Hozzátette: a fesztiválon kiemelt figyelmet fordítanak a futball Európa-bajnokságra, az ingyenes nulladik napon pedig Pribojszki Mátyás és zenekara ad koncertet.

A fesztiválon a főtámogató Pécsi Sörfőzde mellett a kisüzemi házi sörfőzdék termékei, valamint spanyol, cseh, német, angol és szlovák sörök is megjelennek. Lehet majd kóstolni grapefruitos búzasört, szűretlen csokoládés sört, amelynek belga étcsoki adja a finoman keserű ízét, és itt lesz a 2013-ban a világ legjobb sörének választott Primátor sörgyár szűretlen búzasöre is - mondta Bora Imre.

Vozár Attila ultramaratonista segítségével sörfutást is szerveznek: a versenyzőknek a 4 kilométeres táv alatt 4 alkoholmentes dobozos sört kell elfogyasztaniuk.

Pénteken Prohászka Béla, a rendezvény gasztronómiai házigazdája és Kovács Lázár sztárszakács főz "látványbográcsban" körülbelül ezer adag csülökpörköltet. Szombaton rendezik meg a több mint száz csapat részvételével zajló csülökpörkölt-főzőversenyt, amelyen Magyarország legjobb pörköltjét százezer forinttal díjazzák. A versenyre érkeznek csapatok Felvidékről, Erdélyből és Németországból is.

A fesztivál kísérőrendezvénye a június 17. és 19. között, Békéscsaba főterén megrendezendő Kárpát-medence Nemzeti Értékei és Hungarikumai Kiállítás és Vásár, amelyre mintegy hetven kiállító érkezik: a magyar népművészek és termelők mellett erdélyi, vajdasági és kárpátaljai kiállítók is részt vesznek az ingyen látogatható eseményen.

Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke szerint a rendezvény a békési mezőgazdaság és élelmiszeripar fontos seregszemléje. A fesztivál 16 év alatt bizonyította, hogy megéri minőségi magyar termékeket fogyasztani - közölte.

A fesztiválon fellép mások mellett a Wellhello, a Halott Pénz, a Kowalsky maga Vega, a Tankcsapda, az Irie Maffia, a Hooligans, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grofó, Szikora Róbert és az R-Go, valamint Ákos.

Bora Imre kiemelte: idén először sikerült külföldi sztárvendéggel is szerződniük, szombaton több mint 10 év után Európában először Békéscsabán lép élő show-val a közönség elé a 90-es évek popformációja, a La Bouche. A csapat sztárvendége Tania Evans, a Culture Beat énekesnője lesz.

A korábbi tapasztalatok alapján legalább ötvenezer résztvevőre számítanak a fesztivál öt napja alatt - mondta el Varga-Bora Tímea főszervező az MTI kérdésére.

Bővebb információkat a www.csabaisorfesztival.hu oldalon lehet olvasni a rendezvényről.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com