Sziget - A Csík Zenekar sztárvendégekkel készül

Eddigi története legnagyobb szabású koncertjére készül a Csík Zenekar a Sziget fesztiválon: az autentikus népzenét magyar könnyűzenei feldolgozásokkal vegyítő csapat augusztus 6-án, a mínusz egyedik napon nyolc vendég közreműködésével lép fel a nagyszínpadon.



"A Csík Zenekar az elmúlt években a fiatalok körében is rendkívül népszerű lett a pop-rock dalok nagyszerű feldolgozásainak köszönhetően. A mostani háromórás koncert méltó folytatása lesz a fesztivál eddigi nagyszabású produkcióinak, köztük az Illés és az LGT fellépésének, a Tankcsapda születésnapi bulijának vagy a Kispál és a Borz búcsújának" - mondta Gerendai Károly, a Sziget főszervezője hétfőn a fővárosi PeCsa Music Hallban tartott technikai próbán újságíróknak.
Az augusztus 6-i Csík Zenekar-koncerten vendégként fellép Kovács Kati, Bródy János, Ferenczi György, Hobo (Földes László), Kiss Tibor, Lovasi András, Presser Gábor és Szörényi Levente is.
Az 1988-ban Kecskeméten Csík János hegedűs-énekes vezetésével megalakult Csík Zenekar 2005-ös albumán (Senki nem ért semmit) a felvidéki, békési és erdélyi muzsikák mellett három Kispál és a Borz-számot is feldolgozott (Dal teázáshoz, De szeretnék, Senki nem ért semmit), mégpedig úgy, hogy azok belesimultak a magyar népzenébe és a Csík Zenekar hangvételébe. Ezzel lényegében megteremtették a tradicionális rocketnót.




"Célunk a feldolgozásokkal elsősorban az, hogy a fiataloknak megmutassuk, miért is szép a magyar népzene" - fogalmazott Csík János. Szabó Attila (hegedű, gitár, ének) hozzáfűzte: ezzel olyanokhoz tudják eljuttatni a magyar népzenét, akik biztos, hogy eddig nem hallgattak ilyet, de lehet, ezután fognak. Kitért arra, hogy az átdolgozásokban az eredeti pop-rock dalok népzenei, nem pedig elektronikus hangszerekkel szólalnak meg, ez adja a jellegzetes hangzást.
"A kapcsolat onnan jött Csíkékkal, hogy 2001-ben a szólólemezem idején egy dalhoz szükségem volt egy hegedűsre, és Egerben véletlenül találkoztam Szabó Attilával, a csapat prímásával, aki saját magát ajánlotta a munkára. Ez a szám az Apa övének a csatja volt, ami 3/4-ben íródott és most is el fogjuk játszani, egy hasonló ütemű, autentikus erdélyi népzenét beépítve a dalba" - mondta Lovasi András.
Kiss Tibor, a Quimby frontembere arról beszélt, hogy a Csík Zenekar kitalált egy olyan formát, amely egyfajta híd sok zenei világ között. "A Csík felismerte, hogy a nép zenéje és a modern popzene nem áll olyan távol egymástól" - vélekedett.
A mínusz egyedik napi, Daloskönyv című koncerten természetesen elhangzik a Kispál és a Borz "csíkesített" nagy slágere, a Csillag vagy fecske is olyan régebbi és újabb átdolgozások mellett, mint például a Most múlik pontosan, a Sehol se talállak (Quimby), a Rock and roller (Kovács Kati), A kugli, az Átkozott féltékenység (Illés), a Maszkabál (Bródy János), az És jött a doktor (LGT) vagy az Elszállt egy hajó a szélben (Kex).
A Csík Zenekar erdélyi és magyar népzenét tartalmazó első lemezét 1993-ban készítette Boldog szomorú dal címmel. A tavaly megjelent Lélekképek a nyolcadik stúdióalbum. Felléptek Olaszországban, az Egyesült Államokban, Észtországban, Ausztriában, Belgiumban, többször játszottak a Sziget fesztivál világzenei nagyszínpadán.




   A zenekar 1992-ben megkapta a Kiváló Művészeti Együttes díjat, 2007-ben Fonogram-díjat, 2009-ben Magyar Örökség Díjat vehettek át, Csík Jánost tavaly a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.
Az együttes tagja Barcza Zsolt (cimbalom, tangóharmonika), Bartók József (bőgő), Csík János (hegedű, ének), Kunos Tamás (brácsa, dob), Majorosi Marianna (ének), Makó Péter (szaxofon, tárogató, klarinét) és Szabó Attila (hegedű, gitár, ének).


    Budapest, 2012. július 23., hétfő (MTI) -

Hozzászólások

Sziget - Az egészségügyi hatóság is végez helyszíni ellenőrzéseket a fesztiválon

Sziget - Az egészségügyi hatóság is végez helyszíni ellenőrzéseket a fesztiválon

Eddig nem talált hiányosságot az egészségügyi hatóság a fővárosi Sziget fesztiválon, de a rendezvény ideje alatt az ellenőrzések folyamatosak lesznek - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH)...

Sziget - Ingyen lehet utazni a BKK-járatokon a Sziget CityPass karszalaggal

Sziget - Ingyen lehet utazni a BKK-járatokon a Sziget CityPass karszalaggal

Idén is ingyen használhatják a BKK-járatait a fürdőkbe és strandokra is egyszeri díjmentes belépést biztosító, a fesztiválbelépő mellé Sziget CityPass karszalagot is vásárlók - közölte a Budapesti Köz...

7 tipp, hogy hogyan éld túl a Szigetet!

7 tipp, hogy hogyan éld túl a Szigetet!

Bár a fesztiválszezon már hetek óta zajlik, a nyári ereszd el a hajamnak még koránt sincs vége, hiszen a Sziget Fesztivál csak a jövő héten veszi kezdetét. Talán sokan már igencsak tapasztaltnak érzi...

Sziget - A Quimby igazi Csodaországot épít a nulladik napra

Sziget - A Quimby igazi Csodaországot épít a nulladik napra

Valami megismételhetetlent, egy igazán emlékezetes eseményt akar tető alá hozni a Quimby augusztus 6-án, a Sziget fesztivál nulladik napján. A zenekart Lewis Caroll Alice Csodaországban című regénye i...

Bővül a Szigeten fellépők listája

Bővül a Szigeten fellépők listája

A szervezők szerdai bejelentése során a következő fellépőkkel bővül a Sziget fesztiválon fellépők listája: Bed Religion, Enter Shikari, Katy B, Tame Impala, Dizzee Rascal, az Everything Everything ,  ...

A Sziget Fesztivál látogatottsági adatai 1993 és 2012 között

A Sziget Fesztivál látogatottsági adatai 1993 és 2012 között

A Sziget Kft adatai alapján készített egy táblázatot az MTI, mely szerint 1993-2012 között hogyan alakult a Sziget Fesztivál látogatottsága. Az első évben 43 ezer fő vett rész a Szigeten, de már a ...

Drogterjesztőket fogtak el a Sziget fesztiválon

Drogterjesztőket fogtak el a Sziget fesztiválon

[caption id="attachment_14888" align="aligncenter" width="600"] MTI Fotó: Mihádák Zoltán[/caption] Az éjszaka folyamán három külföldi állampolgárral szemben intézkedtek a rendőrök, akiknél igazoltatá...

Sziget Fesztivál: Meglepték a szigetet az ellenőrök

Sziget Fesztivál: Meglepték a szigetet az ellenőrök

Szerda reggel óta 49 vendéglátó egységet ellenőriztek a Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai. Összesen 16 esetben tapasztaltak kisebb hiányosságokat, jellemzően az ára...

Sziget - Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a fesztiválon

Sziget - Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a fesztiválon

Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök a Sziget Fesztivál mínusz első napján külföldieknél - tudatta a rendőrség szerdán honlapján. A közlés szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatá...

Sziget - Irodalmi kincskeresés Grecsó Krisztiánnal

Sziget - Irodalmi kincskeresés Grecsó Krisztiánnal

Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című, legújabb regényét rejtették el a Sziget fesztivál területén száz számozott példányban. Az irodalmi kincskeresésben részt vevők egy újabb kötettel lehetnek gazd...

http://ujhazak.com