Új bemutatókat, jubileumi programokat tervez a hatvanéves Pécsi Balett

Új bemutatókkal, emlékező műsorokkal ünnepelné fennállásának hatvanadik évfordulóját a Pécsi Balett márciustól - tájékoztatta a tánctársulat az MTI-t.Mint azt közleményükben írták, az ünnepi programsorozat keretében március végén jubileumi gálaest keretében mutatnák be Pécsen Az iszonyat balladája című darabot, amely egy teljesen új koncepcióval, Zachár Lóránd koreográfiájával készül.

    
Amennyiben a járványhelyzet úgy alakul, Vasarely címmel egy nagyszabású darab is megvalósul idén a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, a Müpa szervezésében, míg a tervek szerint ősszel, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó keretében vehet részt a közönség a társulat Ádám és Éva című darabjának premierjén.     


A jubileumi év produkcióit Vincze Balázs, a Pécsi Balett korábbi ügyvezetője, jelenlegi művészeti vezetője, a társulat elmúlt másfél évtizedének meghatározó alkotója álmodja majd színpadra rendezőként, illetve rendező-koreográfusként. Az évfordulón az új bemutatók mellett egy - a társulat eddigi történetét bemutató - filmet is láthat a közönség, készül egy jubileumi kiadvány, továbbá a tervek szerint találkozót tartanak a régi tagokkal és a pécsi táncrajongókkal a Pécsi Nemzeti Színházban és a Müpában.    


A közleményben jelezték, hogy amennyiben a járványhelyzet nem engedi, akkor online, illetve időben csúsztatva valósítják meg a Nemzeti Kulturális Alap és az EMMI támogatásával megvalósuló programokat. A kommünikében azt írták, hogy Magyarország tánctörténetének mérföldköve volt a Pécsi Balett megalakulása, hiszen hazánk első modern balett együttese jött létre a Mecsekalján.     


Emlékeztettek: a társulat 1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a társulat a Pécsi Nemzeti Színházban Eck Imre három koreográfiájával: Az iszonyat balladája Szokolay Sándor zeneművére, a Változatok egy találkozásra Vujicsics Tihamér, a Concerto a szivárvány színeire Hidas Frigyes muzsikájára készült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com