Yolanda Auyanet címszereplésével látható a Lucrezia Borgia a Müpában

Yolanda Auyanet spanyol szoprán címszereplésével látható Donizetti Lucrezia Borgia című alkotása november 18-án a budapesti Müpában.A bemutatót Anger Ferenc rendezésében, félig szcenírozott formában, nemzetközi művészek közreműködésével láthatja a közönség. A Müpa keddi közleménye szerint a címszereplő spanyol szoprán, Yolanda Auyanet az olasz repertoár avatott előadója. A Gennarót alakító, elsősorban bel canto szerepeiről ismert Stefan Pop a 2010-es Operalia versenygyőzelmével vívta ki helyét a legjobb lírai tenorok közt, míg az olasz mezzoszopránt, Cecilia Molinarit kimunkált hangja és elegáns interpretációi miatt kedveli a szakma és a közönség. Alfonso d'Este, Ferrara hercege szerepében Bretz Gábor basszus lép színpadra, az előadás karmestere a bel canto specialista Andrij Jurkevics lesz.
    

Victor Hugo drámái számos híres operának voltak ihletői és kiindulópontjai, közülük talán a legismertebb Verdi Rigolettója. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy Donizetti zenés drámája szintén a francia írózseni egyik színművéhez, a Lucrece Borgiához köthető. A 16. század elején játszódó, váratlan fordulatokban gazdag, prológusból és két felvonásból álló mű - bár zenei színvonalát tekintve vetekszik bármely másik Donizetti-sikerrel - lényegesen ritkábban kerül színpadra, mint a szerző vígoperái.
    

"A Lucrezia Borgia koncentrált és egyszerű történet, amit azonban kiegészít és teljessé tesz az a felfokozott, érzéki zeneiség, amely a bel canto stílus sajátja. Rájövünk, hogy a szép éneklés kultusza nem öncélú, hanem erőteljesen hozzájárul a karakterek és a történet részletgazdagságához. A mi előadásunk dramaturgiailag szinte ugyanolyan lesz, mint egy Wozzeck- vagy Tosca-produkció" - idézi a közlemény a rendező szavait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com