Závogyán Magdolna: 15 százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre

Január 1-jétől 15 százalékkal nő a kulturális ágazatban dolgozók bére - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.A béremelés az állami fenntartású intézményekben, egyes közösen működtetett színházakban, bábszínházakban, valamint az egyházi és a civil szektorban dolgozó kulturális munkavállalókat érinti, összesen 41 ezer embert - közölte Závogyán Magdolna.

Az államtitkár felidézte, hogy 2010-ben Magyarországon a 3155 településből több mint 2600-ban már nem volt közművelődési szakember, bezártak a művelődési házak, ezért "Magyarország kormánya 2010-ben nagyon jól döntött, hogy a kultúrát kiemelt ágazatnak tekintette".

Ma már kötelező minden önkormányzatnak közművelődési szakembert foglalkoztatni, ami lehetőséget ad arra, hogy a kultúrstratégiai intézmények a tevékenységüket minél szélesebb körben, nemcsak az anyaországban, hanem a teljes Kárpát-medencében ki tudják terjeszteni - hangsúlyozta.

Hozzátette, választ kell adni olyan kihívásokra, mint a multikulturalizmus, vagy azok a jelenségek, amelyeket a Covid időszaka hozott, mint például az emberi kapcsolatok áthelyezése a személyes közösségi térből az online világba.

Kiemelte: a kultúrában dolgozók "nagy missziót töltenek be abból a szempontból, hogy a magyar kultúrát, az identitásunkat megerősítsék, akár a színházi darabokon, akár a közgyűjteményeinken keresztül, levéltári, múzeumi területeken".

Závogyán Magdolna a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a közművelődés és a kulturális terület kihívásairól elmondta, hogy "egy nemzet szempontjából nagyon fontos az, hogy a több ezer éves kultúránkat ne csak fogyasszuk, hanem meg is éljük". 2010-től Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy az identitásunkat a hagyományainkon, a kultúránk megélésén keresztül biztosítsa - hangsúlyozta.

"A magyar emberekben benne van a közösség iránti igény, ezt nekünk, szakembereknek fel kell támasztani" - jelentette ki. Fontos feladatnak nevezte a fiatalok kimozdítását az online térből, aktivizálásukat a közösségi lét megélésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com