Zsuráfszky Zoltán: 120 táncos lép fel a Hősök terén

Összesen 60 pár, vagyis 120 táncos lép színpadra a Koltay Gábor rendezte Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék előadásain június 17-én és 18-án a fővárosi Hősök terén - mondta el az MTI-nek Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője, egyben a nagyszabású produkció koreográfusa.hosokA Magyar Nemzeti Táncegyüttes hivatásos táncosait a fellépéseken negyven amatőr pár fogja kiegészíteni - fűzte hozzá a Kossuth-díjas koreográfus, aki felidézte azt is: a 80-as évek közepétől kezdve számos alkalommal dolgozott együtt Koltay Gáborral, a mostani előadásra akkor kérte fel a rendező, amikor éppen Japánban turnézott társulatával.

Az összesen 500 fős társulatot felvonultató előadás a magyar történelem formáló erejű eseményeit, személyiségeit és korszakait - Szent István király uralkodását, a tatárjárást, Mátyás uralkodását, a Rákóczi- és az 1848-as szabadságharcot, valamint a trianoni békeszerződés az 1956-os forradalmat is - mutatja be a honfoglalástól egészen napjainkig.

Zsuráfszky Zoltán hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet mögött álló ezer év egésze megfordult már a kezében koreográfiai anyagként, véleménye szerint ezért is kérte fel őt a produkció színre viteléhez Koltay Gábor. Kiemelte a korábbi történelmi témájú műsorai közül a 30 éves jubileumát ünneplő István, a király rockopera 55 ezer néző által látott kolozsvári bemutatóját, valamint a Dózsa György halála 500. évfordulójáról megemlékező 2014-es Székely Dózsa György című tánckrónikát is.

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes repertoárjában emellett számos 1848-as jelenet, a Monarchia és az első világháború korát, valamint az 1956-os forradalmat megjelenítő anyag található, ebből sok minden kerülhet alkalmazott koreográfiként a júniusi produkcióba - fűzte hozzá.

Zsuráfszky Zoltán kitért arra is: az előadáshoz egy háromszintes monumentális színpadrendszert építenek a Hősök terére, csak a felső színpad 42 méterszer 6 méteres lesz, a "gigaprodukciót" pedig a pirotechnika mellett számos színházi kellék, zászlók, botok, különféle harci eszközök látványa teszi még különlegesebbé.

A próbák és az amatőr táncosok betanítása hamarosan megkezdődik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kerepesi úti központjában, a helyszíni próbák június 13-án kezdődnek a Hősök terén - mondta el Zsuráfszky Zoltán, aki szerint a néptánc mozgalom megért arra, hogy az ilyen nagyléptékű történelmi produkciók derékhadát néptáncosok adják.
Az Itt élned, halnod kell főszereplői között lesz Varga Miklós, Deák Bill Gyula, Vikidál Gyula, Csengeri Attila, Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás és Vadkerti Imre is.

Az előadás az énekesek, színészek és táncosok mellett mintegy 100 statisztát, 40 lovas hagyományőrzőt, 50 artistát és 20 tűzzsonglőrt fog felvonultatni. A zenés játék látványtervezője Koltay Gábor lesz, a pirotechnikai effektekért Török Ferenc felel, a jelmezeket Kemenes Fanni tervezi.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com