Digitális lábnyomok és a karrier

Különösen az álláskeresőknek kell nagy körültekintéssel kezelni az internet adta lehetőségeket, hogy azokkal ők élni tudjanak, mások viszont ne tudjanak visszaélni vele.

FacebookÁlláskereséskor, állás meghirdetésekor mindkét fél az interneten tájékozódik. A HR-esek, személyzeti szakemberek első számú információforrásai a közösségi portálok. Ha sok az információ, az se jó, ha kevés, az se. Mégis nagyobb problémát nem a mennyiség, hanem a minőség okozhatja.

A potenciális jelöltről először a fotókat nézik meg, így még ha víz is van a pohárban, igen hátrányos lehet egy kép a jelöltről pohárral a kezében. Ugyancsak veszélyt rejtenek a nyári vízparti képek kevés öltözetben. Sajnálatos módon a politika, azon belül is a hazai pártpolitika is napi szinten van a közösségi oldalak életében, s a megnyilvánulásokat is vizsgálják.

Gyakran könnyen megmondható egy-egy emberről, hova fogja tenni az x-et a következő választások szavazócéduláján, ez pedig hátrányosan érintheti őt munkakereséskor.

Mind a munkakeresők, mind a dolgozók jobban tennék, ha kerülnék a kirekesztő, esetleg rasszista kijelentéseket.

Az már egy másik cikk témája lehetne, hogy mennyire etikus vagy tolerálható ilyesfajta megnyilvánulások tolerálása egy-egy oldalon. Bár, amikor valaki csatlakozik egy közösségi oldalhoz, előtte elvileg elolvassa, és (gyakorlatilag is) jóváhagyja a moderálási elveket, így a gyűlöletet keltő, rasszista kijelentésekről való tartózkodást, a valóságban közvetlenül, és még inkább közvetve előfordul.

Nemcsak az álláskeresőket, hanem a munkahelyen dolgozókat is figyelhetik ily módon főnökeik. Kellemetlen meglepetés érheti azt a kollégát, aki egy konkurens cég terméke, szolgáltatása mellé nyom egy "like", vagyis tetszik gombot. Semmiképpen nem tanácsos munkahelyre vonatkozó megjegyzéseket közreadni a világhálón. Külföldi a példa, de bárhol előfordulhat: egy fiatal hölgy első munkanapján az adott cégnél megjegyezte a közösségi lapon, hogy új munkája mennyire unalmas.

Másnap hívatta a főnöke, s következő nap már nem volt gondja unalmasnak tartott munkájával.

Bár a fórumokra, blogokra legtöbbször jeligével, választott névvel írnak a résztvevők, egy munkáltató mégis könnyen tudomást szerezhet esetlegesen szélsőséges megnyilvánulásokról.

Pszichológusok szerint az emberek, főleg a fiatalok azért tesznek a fentiekben említett negatív kijelentéseket az interneten, mert úgy érik, a személytelenség mögé tudnak így bírni, se nem kell arcukat vállalni hozzá. Ez a blogokra, fórumokra nézve részben igaz, de a közösségi oldalakon ez csak látszat. Az interneten nehéz, vagy esetenként lehetetlen nem megtörténtté tenni a dolgokat. Örökre otthagyjuk digitális lábnyomunkat a világhálón.

Hozzászólások

A legrosszabb szakmák? Újságíró a lista élén

A legrosszabb szakmák? Újságíró a lista élén

Minden évben felmérik, hogy melyik szakma a legjobb és a legrosszabb. A CareerCast.com által készített tanulmány alapján elkészült a legrosszabb szakmák listája. A jobs.aol.com írása szerint az ere...

Hiánypótló Facebook weboldal!  Közösségi munkaközvetítő

Hiánypótló Facebook weboldal! Közösségi munkaközvetítő

Múlt hónapban több, mint 22.000-en vesztették el az állásukat! Vajon segíthetnek-e a helyzeten a  a közösségi médiák? A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet elkészítette a 2013 februári regisztr...

http://ujhazak.com