Fejsérülés után alakulhat ki a Külföldi Akcentus Szindróma

Nincs hatékony kezelési módja egyelőre a Foreign Accent Syndromenak, amely az agy sérülése miatt alakulhat ki a betegnél.


szaj_ajakKépzeljük csak el, hogy milyen furcsa lenne, ha egy agyvérzés, fejsérülés után úgy ébrednénk, hogy bár a saját nyelvünkön szólalunk meg, azt mégis idegen akcentus itatja át. Lehetetlennek tűnik, de mégis előfordulhat. Ahogy egy brit nőnél is, aki a heves fejfájása után kínai akcentussal kezdett el beszélni, pedig sosem járt az országban. Nem ő az egyetlen, akinél ez a furcsaság bekövetkezett. Egy skót idős asszonynál az enyhe stroke-ja után olasz, míg egy oregoni családanyánál a foghúzása után skót, ír, dél-afrikai akcentus alakult ki. Mindegyik betegnél ugyanazt a diagnózist állították fel az orvosok, amely szerint Külföldi Akcentus Szindrómában szenvednek.

A rendkívül ritka, neurológiai betegség első ismert esetét 1941-ben Norvégiában jegyezték fel, amikor egy 28 éves nőt brit bombázó sebesített meg. A sérült felépülése után német akcentussal kezdett el beszélni, ami abban az időben igazán megnehezítette az életét.

A betegségnek azóta is csupán száz regisztrált esete fordult elő. A tudósok többek között feljegyeztek koreai, francia, kínai, dél-afrikai, de még magyar akcentust is.

A Külföldi Akcentus Szindróma stroke, fejsérülés, szklerózis multiplex következményeként alakulhat ki. Kiváltó oka, hogy az agy hangképzésért felelős területe megsérül, és így károsodik a nyelvet, hangszálakat, ajkat működtető izmok koordinációja, ezért torzul a hangok kiejtése.

Jelenleg nincs hatékony gyógymódja a betegségnek, úgyhogy, ha az kialakul valakinél, akkor lehet, hogy órákra, de lehet, hogy évekre is együtt kell élnie vele. Annyi azonban biztos, hogy idővel elmúlik.

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com