Túlélték! Egy házaspár veszélyes kalandjai az Antarktiszon

Rolf Bjelke és Debora Sapiro életére sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy unalmas. A kalandvágyó házaspár egy magánfinanszírozású kiruccanást fog tenni a Marsra, s edzésként az antarktiszi peninsulán töltöttek tizennyolc hónapot, ebből kilencet teljes elszigeteltségben. Deborah a BBC hírmagazinban adott túlélési és életvezetési tippeket, melyek igen tanulságosak azoknak is, akik nem kívánnak ilyen merész kihívások elé nézni.

Jogosan adódik a kérdés, amelyet Deborah-nak a leggyakrabban feltesznek ismerősei: hogy-hogy nem készítették ki egymást? Gondoljuk csak el, hogy az időjárási viszontagságok, a természet kiszámíthatatlanságai, a felmerülő élelemhiány, s úgy en bloc a 21. század vívmányainak nélkülözése miatt már eleve elszenvedünk egy kisebb-nagyobb traumát, s ezt még megfejeli a párunk „lehetetlen” viselkedése, még akkor is, ha valójában éppen neki van igaza az adott vitás kérdésben. Ilyenkor minden elviselhetetlenné válik, ugyanakkor ezekben az időkben kell leginkább erősnek lennünk.

Deborah kissé ironikusan azt válaszolta erre a kérdésre – azaz, hogy hogyan volt képes kibírni párjával ezt a néhány hónapot összezárva –, hogy a másik „elintézése” elég kontraproduktív tett lett volna eme ínséges időben, így valamiképpen megpróbáltak közös nevezőre jutni, mindketten engedni a másiknak. Ez talán nemcsak az Antarktiszon és nemcsak hasonló körülmények közt releváns egy pár életében.

Az űrutazásra készülő nő a klausztrofóbia tüneteinek veszélyességére is kitért, amely nagyon gyakran jelentkezik a sivár, ingerszegény Antarktiszra látogatók, vagy ott dolgozók körében. Elmondása szerint az első fázisban az ingerültség lesz úrrá az emberen, ami drasztikus erőszakosságba fajul. Aki ezen képes felülkerekedni, készen áll egy marsi űrtúrára, ahol az egymásrautaltság, az önfenntartás képessége egyaránt nagyon fontos tényező.

Csöndszabályzat és a könyvek nyugalma

Nemcsak a fizikai korlátok terhelik meg az ember szervezetét, hanem a lelkiek, a szellemiek is. Az ember lánya ilyenkor ahol tud, támaszt nyújt a másiknak, s ugyanezt várja el a párjától is. Deborah-ék például igen sokat olvastak az antarktiszi kaland alatt. Úgynevezett csöndszabályzatuk volt. A csöndet az arra kijelölt napszakokban egyedül a hajójuk biztonsági információi törhették meg. Ugye, jólesne egy kis csönd olykor mindannyiónknak? A kalandorok átélhették a síri csönd dermedt, jóleső magányát.

Ismerd meg a másikat!

Az antarktiszi expedíció során Deborah és Rolf megtanult reagálni a másik minden rezdülésére, tudták, mitől válik ingerültté párjuk, s lassan mindent tudtak egymás személyiségéről. Igazi lecke volt nekik a túra; lecke a társas együttélésről – a magányban. Egy ilyen szituációban új értelmet nyernek a mindennapok kis dolgai – említette a házaspár. Figyelnek egymásra, főzőnapokat tartanak, az étel az élet ajándékává válik. Újféle ételekkel kísérleteztek, versenyeztek, s a díj a másik fél csodálata volt.



Dokumentumfilmet forgattak

Azt gondolnánk, hogy az amerikai születésű pár bizony nyakra-főre unatkozott az Antarktiszon, hiszen mi van ott? Csak hó, jég, víz. Azonban Deborah-ék élete korántsem volt szürke, hiszen saját kreatív projektbe vágtak: dokumentumfilmen rögzítették a sarki megpróbáltatásokat. Ezen kívül gyakran játszottak, hangosan olvastak, majd elmélkedtek. Rolfnak még egy innovatív ötlete is támadt, amely saját karrierjét viheti majd előre.

A házaspár élete fénypontjaként emlékszik vissza az Antarktiszon töltött hónapokra. A Marsra vezető űrkabinban a párnak egy olyan járműtől kell majd függenie, amit nem ők építettek és nem ők irányítanak. Deborah-éknak valaki más kezeibe kell tenniük az életüket.
Ez egy különleges erőt fog követelni, új megpróbáltatások elé néznek, mi pedig követni fogjuk őket.

Forrás: BBC News Magazine