A változatosság országa

Csodálatos fjordjairól, halakban gazdag tavairól, és pezsgő éjszakai életéről híres a sokrétű Norvégia. norwayA keskenységének köszönhetően, Norvégiát nem az egyszínűség jellemzi, hanem a különböző tájegységek más-más különlegességet ismerhetünk meg.


A nyugati part, a világon páratlan, természeti látványosságot tudhat magáénak, ugyanis itt vannak Nyugat-Norvégia fjordjai, amelyek keskeny és meredek hegyoldalakon kanyarognak, majd a hegyek magasából, gyönyörű vízesésként zúdulnak alá.

A fjordok között akad olyan is, amely mentén virágzik a gazdaság, mert az emberek kihasználják a jól termő földet, és a halakban gazdag vizeket.

A fjordok változatossága abban is megmutatkozik, hogy előfordulhat az, hogy reggel még síelni indulunk a Folgefonna-gleccseren, de este már a tengerben úszunk egyet. Egyes vidékeken a virágba borult gyümölcsfák és a havas hegycsúcsok látványa olvad egybe.

A természet csodái és a legkirívóbb mérnöki teljesítmények egyaránt elkápráztatnak minket, ha a Brudeslør vízeséshez utazunk, ahol végig kell autóznunk a Trollstigen vagy az Ørneveien utak, hajtűkanyarokkal megbolondított, szerpentinjein.

Bergen és Stavanger városaiba is érdemes ellátogatnunk. Itt együtt él a különböző színű faházakból álló óváros, a forgalmas kikötővel, és az olajfeldolgozó üzemeknek otthont adó, modern ipari negyeddel.

norway-village_1446420iKözép-Norvégiának a történelemben volt nagyon nagy szerepe. 1030-ban Stiklestadnál zajlott le, a Norvégia életébe fordulópontot hozó csata, aminek lényege a keresztény hitre való térítés volt.


A régen Trondheim, ma már Nidaros, az ország gazdasági, vallási és politikai központjaként tevékenykedett. Emellett a középkorban 400 évig zarándokhely volt.

Skandinávia legnagyobb középkori épülete a Nidaros Dóm, csodaszép szobrokkal és festett üvegablakokkal kápráztat el. A templomnak még az is a különlegessége, hogy pontosan ott emelték, ahova, a stiklestadi csatában elesett, Szent Olaf királyt temették el.

Trondheim a fából készült épületeiről híres. A legrégebbieket a kikötő és a folyó vonala mellett építették fel, hogy ezzel hangsúlyozzák azt, hogy a városnak nagyon jelentős kereskedelmi múltja van.

A várostól keletre haladva, megnézhetjük, a nagyon jó állapotban fennmaradt, bányavárost, Rørost, ami az egyedülálló templomáról és pár száz gyönyörű faépületéről híres. Nem is csoda, hogy az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

norway1Észak-Norvégiában az éjféli nap kecsegtet felejthetetlen látvánnyal, ugyanis a tiszta fényével megvilágítja a Lofot-szigetcsoport monumentális sziklaképződményeit, a mélyvizű fjordokat, a havas hegycsúcsokat, és az óriási síkságot, amivel sok művészt megihletett.


Ha kalandorok vagyunk, akkor itt rengeteg felfedezni való vár ránk. Érdekes faluk, és egykori kereskedelmi állomások várják, hogy megismerjük az életüket, kultúrájukat. Találkozhatunk a számikkal, akik észak őslakósai. Tőlük mindent megtudhatunk a hagyományaikról, és örömmel veszik, ha betekintünk a mindennapjaikba.

A Golf-áramlat miatt, Norvégia partvidékére enyhe éghajlat jellemző, annak ellenére, hogy északon vagyunk. A kultúra mellett, érdemes Tromsø városát felkeresnünk, mert az éjszaki élete méltán vetekszik Párizzsal.
A várostól továbbhaladva eljutunk az Északi-fokig, ahol Európa legszéléről gyönyörködhetünk a látványban.

Dél-Norvégia eleve magához csalogat, a tartósan kellemes, nyári időjárásával. Ezt kihasználva, tökéletes kikapcsolódási lehetőségek tárháza vár minket. Választhatunk számtalan tengerparti nyaralóhely közül, élvezhetjük a pazar környezetet, szórakozhatunk a számtalan kulturális eseményeken.

A sokszor sziklás szigetek szélárnyékában, part menti települések vannak, amelyek ékesítik a tájat. A biztonságos kikötők annak idején nagyon fontosak voltak a kereskedőknek, és a halászoknak. Ma már ezek kereskedelmi és kulturális funkciót látnak el.
Nyáron érdemes a piacon szétnéznünk, mert rengeteg gyümölcs, zöldség, és hal közül válogathatunk.

A parttól nem messze, de már Dél-Norvégia belső vidékein, bújnak meg a hegyek és völgyek között az édesvízi tavak, amelyek kiválóak a horgászatra, mert végtelen nyugalmat árasztanak.

A síelőként is van ok ideutazni, ugyanis a Telemark megyében található Morgadal település az, ahol a síelés egyáltalán megszületett. Érdemes hajóra is szállni a Telemark-csatornán. Az ezen közlekedő Victoriaval, a környék távolabbi részeire is eljuthatunk.

Kelet-Norvégia büszkesége a változatos domborzata. Az ország ezen részére egyaránt jellemző a sík szántóföld, lankás rét, és az ég felé törő hegyek.

Az ország fővárosa, Oslo, is itt található, ahogy Tønsberg is, ami Norvégia legrégibb városa. Ezenkívül itt nézhetjük meg a legnagyobb norvég tavat, a Mjøsat, és a 2469 méteres Galdhøpiggen hegyet, ami a legmagasabb norvég hegy.

Norvégiában ebben az országrészben élnek a legtöbben. Ideutazva rengeteg kulturális esemény és szabadtéri programok között válogathatunk.

2490_461905oslo-skylineKelet-Norvégiában nagyon sok az erdő, tó, folyó, amikben rengeteg halat tudunk fogni. Ha azonban nem érdekel minket a horgászat, akkor a kulturális és építészeti látványosságok fognak elvarázsolni, amelyek között, a közel ezer éves, székesegyház romjai is szerepel. Ezt Mjøsa-parti Hamar városában találjuk meg.


A fővárosban koncertek, színház- és operaelőadások, múzeumok, és képtárak csalogatnak magukhoz a széles program kínálatukkal.

Az éjszaka sem csak az alvásról szól, ugyanis Oslo akkor is pörgős életet él. Kávézókban, éttermekben és üzletekben is sok órát üthetünk el.

A fővárostól nem messze a Numedal, Hallingdal, Eggedal and Gudbrandsdal található, amely gyönyörű völggyel vár minket, de a város közelében még felfedezhetjük a fjordparti festői falvakat, vagy a hegyvidéket járhatjuk be.

A festői szépségű Norvégia, tökéletes az aktív turizmus számára. Ha ide tervezzük a nyaralásunkat, akkor elsőként a túracipőnként pakoljuk el, mert arra biztos, hogy nagy szükségünk lesz!

(Forrás: norvegia.hu)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com