Így csomagoljunk a nyaralásra

Nem árt előre listát készíteni arról, amit magunkkal akarunk vinni a vakációra.
images
A szállás kiválasztása, lefoglalása után a következő ránk váró nagy feladat az, hogy mit pakoljunk be az utazótáskába. Ez néhányunknak olyan nagy problémát szokott okozni, hogy gyakran egy-egy veszekedés forrása lesz.

Ha nem szeretnénk máris rosszkedvvel kezdeni a pihenését, akkor jól tesszük, ha már - akár egy héttel - korábban leülünk, és nyugodtan összeírjuk, hogy mit szeretnénk magunkkal vinni.

A legfontosabb, hogy tájékozódjunk az úti célunk éghajlatáról. Ha változékony az időjárás, mint például Horvátországban, akkor muszáj melegebb holmit is bepakolni, mert nem ritka, hogy még nyáron is azt kell viselni az egész vakáció alatt.

Mivel nyaralásról és nem üzleti útról van szó, ezért felejtsük el az olyan ruhát, ami gyűrődik! Ne is összepárosított ruhákat csomagoljunk, hanem olyan holmikat, amiket könnyen lehet egymással kombinálni.

A ruhák pakolásánál érdemes figyelembe venni, hogy hány napra is utazunk, és esetleg egy-két plusz darabot elrakni, mert bármikor elszakadhat egy nadrág, vagy leehetünk egy felsőt.

Az időjáráson kívül, a kultúrának is érdemes utánanézni, mert előfordulhat, hogy az ország, ahova megyünk, nem nézi jó szemmel, ha a hölgyek mélyen dekoltált ruhákban járnak.

A ruhák mellett a legfontosabb, hogy vigyünk magunkat gyógyszereket. Például láz- és fájdalomcsillapítót, gyomorrontás elleni gyógyszert, sebtapaszt, csípések kezelésére kenőcsöt, rovarriasztót, hintőport.

borondNapozáshoz a fürdőruhán kívül, rakjunk el egy kalapot, naptejet, zenelejátszót, könyvet, napszemüveget, takarót, törülközőt. Ha kavicsos a tengerpart, akkor gumipapucsra is szükség lesz.

Aki nem akar úgy pakolni, hogy mindennap tiszta ruhát tudjon felvenni, az tegyen be a bőröndjébe egy kis mosószert, öblítőt.

Mindenképpen írjuk fel, hogy véletlenül se felejtsük otthon a fényképezőgépet, a kamerát, az úti okmányokat, a mobiltelefont, a nyelvkönyvet, fogkefét, tusfürdőt, fogkrémet.
Ezeken kívül természetesen még számtalan, egyéni felszerelésre szükség lehet, de ezekről semmiféleképpen se feledkeztünk meg!

Ha időben elkészülünk a listával, és össze is dobtuk a bőröndöt, akkor nyugodtan várhatjuk az indulás pillanatát.

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com