Mesebéli tájak Svájcban

A vízi sport, a kultúra, és a túrázás szerelmesei is megtalálják a maguk szórakozását a csodálatos országban.murrenSvájcot igen bőségesen megáldotta az anyatermészet, hiszen hatalmas hegyek, szép falvak, gyönyörű tavak csalogatják magukhoz a turistákat, akik vágyjanak bármilyen kikapcsolódásra is, itt biztosan meg fogják találni azt.


A vízi programok kedvelői több ezer tó és folyó közül válogathatnak. A legtöbben mégis a Boden-tó mellett teszik le a voksukat, ahol többek között vitorlázni, vízi síelni, röplabdázni szoktak.
Ha ideutaznak, akkor érdemes hajókázni, ugyanis a naplemente gyönyörű jelenség.

Genf 2_0A második legszebb tó, a Genfi-tó, ami mellett hangulatos kávézókba ülhetnek be a turisták, és megcsodálhatják a táj szépségét és a szökőkutakat is.

Akik nem vágynak kávézókra, és más civilizációra, azoknak a Neuchâteli-tó fog igazán tetszeni, amit nem alakítottak át turistacentrummá, hanem megmaradt a természetes szépsége.

A túrázók készítsék el a felszerelésüket, és induljanak el a Matterhorn csúcs felé, ami a legmagasabb és a legszebb hegycsúcs Svájcban. Itt rengeteg turistaútvonal található, de óvatosan kell meghódítani a hegyet, mert, bár egyszerűnek tűnik, igazán veszélyes is az út felfelé.

Akik nem szeretnének játszani a tűzzel, azok számtalan más, könnyebb lankás utakat találhatnak, amelyek meseszép látványt nyújtanak az erdőikkel, vadvirágos tájaikkal.

Az ország egyetlen nemzeti parkjába is érdemes ellátogatni. Ha elmennek a Svájci Nemzeti Parkba, akkor feltétlenül figyeljenek arra, hogy ne térjenek le a kijelölt ösvényről, mert az szigorúan tilos!

A kultúra kedvelői sem fognak csalódni Svájcban. Rögtön a főváros, Bern, felér egy történelmi kirándulással, a macskaköves utcáival, hatalmas tornyaival, csodálatos épületeivel és hídjaival.

Az egyik leghíresebb látványosság a fővárosban, az Óratorony, aminek a történelme a XII. századig nyúlik vissza.

42430170_cd30e0ef79Hiba lenne kihagyni az óváros legfontosabb templomát is, a Münstert, de még Albert Einstein lakhelyét is meg lehet itt látogatni, az Einstein-házat, ami ma már múzeumként várja a turistákat.

Bernt elhagyva, muszáj ellátogatni Bellinzonaba, aminek a völgyében található a Bellinzona kastélyok és bástyák, ami három várból, egy várfalból és egy bástyából áll.

A XII. században, szerzetesek által épített, Lavaux szőlőültetvények is maradandó élményt fognak nyújtani. A szőlőültetvényeket úgy alakították ki, hogy azok lépcsős rendszert alkotnak.

Akik megtehetik, azok ne utazzanak repülővel Svájcba, ugyanis autóval sokkal szebb, és érdekesebb lesz az utazás.

(Forrás: femcafe)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com