MTÜ: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén: az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12 százalékkal, a vendégéjszakáké pedig közel 8 százalékkal alakult a tavalyi felett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel csütörtökön.A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél: a szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11 százalékkal növekedett.
    

Közölték: idén július 18-ig már csaknem 19 százalékkal több külföldi vendég érkezett Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6 százalékkal többen pihentek otthonuktól távol. Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.
    

A tájékoztató szerint a szálláshelyi forgalom 37 százalékával a főváros részesedett az adatok alapján. A 8 milliós budapesti vendégéjszaka 13 százalékkal több 2023 első kétszáz napjának forgalmánál, ezen belül a külföldi vendégéjszakák száma csaknem 15 százalékkal bővült, így elérte a 6,7 milliót. Míg Budapesten 86 százalék volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70 százalékát hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7 százalékkal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30 százalékát érték el.
    

Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12 százalékkal több mint az előző évben. A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5 százalékkal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43 százalékát Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, közel 6 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor.
    

A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecent és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a szünidő kezdete óta eltelt egy hónapban - közölte az MTÜ.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com