Hogyan spóroljak a vízen?

Hogyan spóroljak a vízen?


Egy brit vízmű arra buzdítja ügyfeleit, hogy a takarékosság jegyében énekeljenek zuhanyzás közben és még megfelelő dalokat is ajánl hozzá. 

A  Thames Water vízmű vezetői olyan dalokat javasolnak a zuhanyzás közbeni énekléshez, melyek nem túl hosszúak: leginkább a Beatles slágereit ajánlják. A Beatles dalai ugyanis elég rövidek és nem hosszabbak, mint 4 perc.

A vízmű toplistáját a 2 perc 22 másodperces  "Love Me Do" vezeti. A második helyen Elvis Presley Love Me Tender-je áll, szintén a szerelem témaköréből.

A vállalat negatív toplistát is állított össze azokról a számokról, amelyeket semmiképpen nem szabad zuhany közben hallgatni: a legrosszabb választás a Pink Floyd Echoes (Visszhangok) című dala a maga 23 és fél percével, de Led Zeppelin zenekar 8 perces "Stairway to Heaven" (lépcső a mennybe) száma is tiltólistára került.

Jayne Ferrin, a Thames Water vízmű kommunikációs igazgatója azt nyilatkozta, hogy az emberek fejenként 160 liternyi vizet használnak el naponta. Ha egy perccel kevesebb ideig zuhanyozna mindenki, akkor éves szinten annyi víz kerülne megtakarításra, ami negyed évre elegendő lenne Londonnak. Hir.ma

Hozzászólások

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti több mint 10.000 használt arcmaszkkal tömte ki a Couch-19 kanapét

Tobia Zambotti olasz tervező eldobott egyszer használatos arcmaszkokkal töltötte meg a Couch-19 kanapéhoz átlátszó borítását, hogy felhívja a figyelmet a koronavírus-járvány okozta műanyag hulladék rohamos megemelkedésére.

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

A bőrradírokban található mikrogyöngyöcskéknek a halak kevésbé örülnek

Egy tavaly júliusban készített kutatás, amely többek között a Nagy-tavak vízminőségét vizsgálta, kimutatta, hogy az öt tónál háromban veszélyesen magas a tökéletesen gömbölyű, műanyag gyöngyöknek a ko...

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A nagy öko őrületben, már a földigiliszta is ellenség lett

A globális felmelegedést felhasználók, és ebből meggazdagodni akarók, egy egész őrültséggel álltak elő. Felfedeztek egy új ellenséget a földigiliszta tevékenységét földünk ellen. A Daily Caller febru...

Ami megment: a Nap

Ami megment: a Nap

Nap mint nap újságcikkek és publikációk ezrei jelennek meg a világon a fosszilis energiahordozók mennyiségi csökkenéséről, ezek káros hatásairól, a globális felmelegedésről, a sarki jég olvadásáról, a...

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Ahogy melegszik a klíma, úgy hízik az Antarktisz jege

Miközben az Északi-sark jege folyamatosan olvad, az Antarktisz jégtömege egyre csak növekszik az időjárási körülmények ellenére is. Nehéz volt magyarázatot találni a szokatlan jelenségre, de most még...

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Óriási veszélyben vannak a cápák!

Matt McGrath, a BBC hírmagazin környezetvédelmi tudósítója számolt be arról, hogy eddig soha nem látott veszélyben vannak a cápák a folyamatos vadászatok miatt. Döbbenetes, hogy évente több mint száz ...

Győzött az egri platánfa!

Győzött az egri platánfa!

Megszületett a döntés a 2013-as Európai Év Fája versenyen! A 250 éves egri platánfa megnyerte a kihívást, tájékoztatta az MTI-t a magyarországi szervező, az Ökotárs Alapítvány. Brüsszelben kerül átad...

Modern házak ókori ötletek nyomán

Modern házak ókori ötletek nyomán

A modern építészet szerves eleme manapság az energiatakarékos házak tervezése és kivitelezése. A fenntarthatóság jegyében, hogy akár sok ezer év múlva is élhető legyen bolygónk egyre nagyobb szerepet...

Miért ne igyunk kútvizet?

Miért ne igyunk kútvizet?

A kútvíz felhasználása nem is olyan régen még természetesnek számított, főleg faluhelyen nem csak az állatokkal itatták az ásott kutakból mert vizet, hanem a család is ezt fogyasztotta. Akkoriban nyil...

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új dinoszauruszfaj csontjait azonosították a Bakonyban

Új növényevő dinoszauruszfaj további csontjait sikerült azonosítania az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoportnak a hagyományos nyári iharkúti ásatáson - közölte Ősi Attila paleontológus kedden ...

http://ujhazak.com