Több mint négyszeres a túljelentkezés a gépészmérnökképzésre Szombathelyen

Kétszáztizenkilencen jelezték a megadott határidőig regisztrációjukkal, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetem idén ősszel induló gépészmérnöki karán duális formában szeretnék folytatni tanulmányaikat, a meghirdetett ötven helyre négy és félszeres a túljelentkezés - mondta Németh István, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki karának dékánhelyettese szombaton az MTI-nek.UniA túljelentkezés a rektorhelyettes szerint a képzés meghirdetőit is meglepte, és az érdeklődés is igazolja, hogy van létjogosultsága a szombathelyi mérnökképzésnek, lehet eredménye az egyetem, a cégek és a város modellértékű összefogásának.

Németh István elmondta: a Magyar Felsőoktatási Bizottság 80 gépészmérnök-hallgató felvételét engedélyezte. Közülük 50-en tanulhatnak majd duális formában, azaz tölthetik el egyetemi idejük csaknem felét a képzésükbe bekapcsolódó vállalatoknál, és szerezhetnek így gyakorlatot, 30-an pedig hagyományos keretek között tanulhatnak.

Január 19-21 között a cégek és az egyetem képviselői minden jelentkezőt meghallgatnak, ezeken a motivációs beszélgetéseken nem a tanulmányi eredményekre lesznek kíváncsiak, hanem inkább a műszaki pálya iránti érdeklődést és a rátermettséget vizsgálják - tette hozzá.

Kitért arra, hogy azoknak a diákoknak, akiket ez a beszélgetés is megerősít a szándékukban, február 15-ig a a központi felvételi eljárásban is jelentkezniük kell a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Karának szombathelyi gépészmérnök BSc alapszakára.

A duális gépészmérnöki képzés iránti fokozott érdeklődésnek Németh István szerint csupán az egyik oka, hogy a majdani hallgatók tanulmányi ösztöndíjuk mellett havi 67 ezer forintos támogatást kapnak, amelyet a város - a Szombathely visszavár ösztöndíjprogram keretében - havi 50 ezer forinttal egészíthet ki. Ennél is vonzóbb lehet az a versenyképes tudás és gyakorlati tapasztalat, amelyet Szombathelyen működő nagy cégeknél szerezhetnek a hallgatók - mondta a dékánhelyettes.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

A workshopok és a pályakeresés közötti kapcsolat - így segíthet a gyermeked jövőképén

Workshopok a gyakorlati oktatáson keresztül képességeket fejlesztenek, elősegítve az iskolai eredményeket és a jövőbeli pályaválasztást.

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Súlyos árat fizethet, akinek nincs nyelvvizsgája

Félévenként akár kétszázezer forintot is visszakérhet az Oktatási Hivatal azoktól az állami finanszírozásban tanult egyetemistáktól, akik az abszolutórium után nyelvvizsga híján nem tudták átvenni a d...

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Munkatervet dolgoz ki az EU az oktatás feladatairól az európai biztonság növelésére

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Munkatervet dolgoz ki az Európai Bizottság az oktatás feladatairól az európai biztonság és társadalmi kohézió erősítésében - közölte az MTI-vel kedden Páriz...

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig lehet módosítani a keresztféléves eljárás adatait

Január 8-ig ellenőrizhetik, módosíthatnak adataikon és egy alkalommal a sorrenden a keresztféléves jelentkezők az e-felvételi rendszerén keresztül.A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint a fe...

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

Emmi: megvan a költségvetésben a jövő évi pedagógusbér-emelés fedezete

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez...

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Legjobb magyar egyetemek 2014-2015

Megjelent a legjobb hazai egyetemeket és főiskolákat felvonultató, immár hagyományosnak mondható rangsor. Az összesített rangsor mellett a hallgatói és az oktatói kiválóság helyezései is megtalálhatók...

Állami segítség a tanulóknak

Állami segítség a tanulóknak

A diplomamentő program után itt a Híd program. Míg a nyelvvizsga hiányában a diplomát meg nem szerzők esetében felmerülhetnek etikai kérdések. Jelentős anyagi támogatással és könnyített nyelvvizsgá...

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

A zenetanulás segíthet az olvasási és nyelvi problémák leküzdésében

Rendszeres zeneórák fejlesztik az agy azon képességét, amely a hangokra reagál - állítja egy új kutatás. 9 és 10 évese körében végzett kutatások azt mutatják, hogy már egy évnyi zenetanulás jobb er...

"Vadakat terelő juhász"

- immár oklevéllel is. Egyetemi juhászképzés indul három magyarországi intézményben. A juhászat bonyolultabb, mint amennyire a köztudatban él - hangsúlyozta a Debreceni Egyetem rektorhelyettese ...

A 2014/2015-ös tanév rendje

A 2014/2015-ös tanév rendje

A közoktatásban szeptember 1-jén, hétfőn kezdődik a tanév, a felsőoktatásban nem egységes az tanév kezdetének napja. Az általános iskolákban 181 napos lesz a tanév, míg a nappali tagozatos középisk...

http://ujhazak.com