36 kérdés, ami alapján biztos, hogy szerelembe esünk

A New York-i Állami Egyetem munkatársai állították össze a kérdéssort, aminek végén biztos, hogy egymásba szeretünk a randi partnerünkkel.datingAz első randevú a kérdéseké, hiszen akkor nyílik először alkalmunk arra, hogy jobban megismerjük azt a személyt, akivel eltöltünk néhány órát, majd a randi végén levonjuk a következtetést, hogy lesz-e a dologból szerelem, vagy jobb, ha nem is látjuk többé egymást az illetővel.

A New York-i Állami Egyetem kutatója, Arthur Aron és tudóstársai azt tűzték ki célul, hogy kiderítik azt, hogy mitől függ az hogy két ember között kialakul-e egy erős érzelmi kötelék. A kutatás eredménye egy 36 kérdésből álló lista lett, amit a tudósok laboratóriumi körülmények között végigbeszéltettek a kísérletben részt vevő párokkal. A kutatók szerint, ha ezt a kérdéssort végigvesszük a partnerünkkel, akkor a 36 kérdés végére garantáltan egymásba szeretünk.

Íme a 36 kérdés, melynek sorrendjét muszáj betartani!

I. kérdéssor

1. Tegyük fel, hogy a világon bárkit választathatsz. Kit hívnál meg vacsoravendégnek?

2. Szeretnél híres lenni? Hogyan?

3. Előfordult már veled, hogy egy telefonbeszélgetés előtt elpróbáltad, hogy mit fogsz mondani? Miért?

4. Áruld el, számodra miből áll egy „tökéletes” nap?

5. Mikor énekeltél utoljára csak úgy magadnak? És mikor énekeltél utoljára valaki másnak?

6. Tegyük fel, hogy 90 évig élhetsz, és életed utolsó 60 évére megőrizheted egy 30 éves szellemi képességeit vagy testét. Melyiket választanád?

7. Van titkos megérzésed arról, hogy hogyan fogsz meghalni?

8. Mondj három olyan dolgot, amiről azt gondolod, hogy közös bennünk!

9. Miért vagy a leghálásabb az életben?

10. Mit változtatnál meg abban, ahogyan neveltek?

11. Meséld el az életed történetét négy percben, olyan részletesen, ahogy csak tudod!

12. Milyen képességet vagy tulajdonságot szeretnél holnap reggeltől, ha választhatnál?

chicago-datingII. kérdéssor

13. Mit szeretnél tudni, ha egy kristálygömbből megtudhatnád az igazságot magadról, az életedről, a jövődről vagy bármi másról?

14. Van olyan dolog, amiről már rég álmodozol, de még nem tetted meg? Miért nem?

15. Mit tartasz életed legnagyobb teljesítményének?

16. Számodra mi a legnagyobb érték egy barátságban?

17. Mi életed legszebb emléke?

18. Mi életed legrosszabb emléke?

19. Tegyük fel, hogy egy év múlva meghalsz. Min változtatnál? Miért?

20. Mit jelent számodra a barátság?

21. Milyen szerepet töltenek be az életedben a szerelem és az érzelmek?

22. Nevezzünk meg felváltva egy-egy jó tulajdonságát a másiknak! Összesen ötig jussunk el!

23. Mennyire szoros és meghitt a kapcsolatod a családoddal? Szerinted boldogabb gyerekkorod volt, mint az emberek többségének?

24. Milyen a kapcsolatod édesanyáddal?

640871III. kérdéssor

25. Mondjunk három olyan igaz állítást, ami azzal kezdődik, hogy „mi mind a ketten...”! Példa: „mi mind a ketten úgy érezzük most, hogy...”

26. Fejezd be azt a mondatot, hogy: „bár lenne valaki, akivel megoszthatnám...”!

27. Ha közeli barátokká válunk, akkor mit kellene tudnom rólad?

28. Őszintén mondd meg, hogy mit szeretsz bennem. Olyan dolgokat is felsorolva, amiket az ember nem mond el egy ismeretlennek!

29. Meséld el életed legkínosabb pillanatának történetét!

30. Mikor látott utoljára sírni téged valaki? Mikor sírtál utoljára?

31. Mit szeretsz már most bennem?

32. Mondj olyan dolgokat, amikkel szerinted nem szabad viccelni. Van egyáltalán ilyen?

33. Ha úgy halnál meg ma este, hogy többé nem beszélhetsz senkivel, akkor mivel kapcsolatban sajnálnád a legjobban, hogy nem mondtad el valakinek? Miért nem mondtad neki el eddig?

34. Tegyük fel, hogy kigyullad a lakásod. Kimenekítetted a szeretteid, a házi állatodat. Egy dologért még visszamehetsz. Mi lenne az, és miért az?

35. Melyik családtagod halálát lenne a legnehezebb feldolgoznod? Miért?

36. Mondjuk el egymásnak egy problémánkat, és próbáljunk meg segíteni egymásnak a megoldásában! Majd kérjük meg egymást, hogy azt is mondjuk el, hogy szerintünk milyen érzések lehetnek ezzel a kiválasztott problémával kapcsolatban a másikban!

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

A golfpályán hagyta a mobilját a férj, hogy a feleség ne gyanakodjon, hogy valójában a szeretőjével találkozik

Leon Hart, aki 15 év alatt 500 hűtlen partnert leplezett le, elmesélte a legvadabb eseteit.

Áprilisi szerelemi jóslat

Áprilisi szerelemi jóslat

Válassz egy szívet az alábbiak közül a neked szóló jóslatért!

Valentin napi tanács

Valentin napi tanács

Válassz egy képet a neked szóló üzenetért!

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Szerelmi jóslat 2023 utolsó heteire

Mire számíthatsz az érzelmek terén?

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Jótanácsok hosszú ideje házas férfiaktól, hogy mitől lesz boldog a házasság

Húsz leggyakoribb tanács férjektől.

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

Bedőlt az internetes csalásnak a nő, aki azért akart válni, mert azt hitte, hogy egy török herceg el akarja venni

A legmegdöbbentőbb okok, amelyek miatt házaspárok elváltak.

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Ebből a tesztből kiderül, hogy milyen típusú szerelem jellemző rád!

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

A nyári égbolt elárulja, hogy hogyan szeretsz

Válassz egy képet az alábbiak közül, és ismerd meg jobban magad!

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Amit meglátsz a képen, az árulja el, hogy milyennek színleled magad, ha szerelmes vagy

Rólad mit árul el az a részlet, amit először megpillantasz a lenti képen?

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Amit először meglátsz a képen elárulja, hogy mennyire vagy romantikus mások szerint

Te milyen részletet szúrtál ki legelőször?

http://ujhazak.com