Az ajkaid szerint ilyen vagy az ágyban

Nem rég végeztek egy érdekes felmérést, mely szerint a nők ajkai és szexuális életük között erős összefüggés lelhető fel. Mivel minden ember más, ezért egy emberre több kategória is jellemző lehet. Már korábban is végeztek hasonló kutatásokat más testrészekkel, szokásokkal, csillagjegyekkel kapcsolatban, mégis az ajkak milyensége árulkodik a legtöbbet.

Ha érdekel, hogy mit mond a szád, akkor most megtudhatod.

no_ajkak

Vékony 

A legtöbb nőnek vékony ajkai vannak. Rájuk a legjellemzőbb a kezdeti visszafogottság. Szeretik a jól bevált és megszokott módszereket, ám titkon nagyon is vágynak az újdonságokra. Kevésbé fontos számukra a szexualitás, inkább az érzelmek dominálnak jobban náluk. Kissé zárkózottabbak a hálószobában és nehezebben nyílnak meg, ám ha sikerül feloldódniuk, akkor szívesen kipróbálnak bármit, amit szeretnének.

Telt 

Az érzéki, telt ajkak mindig is szex szimbólumnak számítottak. Aki ilyennel rendelkezik, annak kevésbé okoznak gondot a gátlások. Szeretik a kalandokat az állandó partnerükkel, de akár az idegenekkel is. Fontos számukra a szexualitás, amit alkalommakkor könnyedén megtesznek érzelmek nélkül is. Nyitottabbak és bevállalósabbak a vékony ajkú társaiknál.

Széles

A hosszabb ajkakkal rendelkezők nyitottabb és vidámabb személyiségek. Könnyedén ismerkednek, hiszen nagy vonzerő párul hozzájuk. Partnerek terén válogatósak, nem adják oda akárkinek magukat. Szeretik a kalandokat, de nem mennek el a szélsőségekig.

Kicsi 

Akiknek szélességre kisebb szájuk van, visszafogottabb, romantikusabb típusok. Szeretik a romantikát és szentimentálisságuk miatt csak érzelmek mellett tudnak megnyílni és szexuális kapcsolatot létesíteni partnerükkel. Az állandó és biztos kapcsolat nyújt igazi örömet, az érzékeny lelkűeknek.

 

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com