Donald Trump luxusesküvői

Az amerikai elnök fényűző és méregdrága ceremóniákon nősült meg.Donald Trump nem tartózik azok közé, akik csak halmozzák a vagyonukat, miközben szerény körülmények között élnek, pedig bőven lenne pénzük arra, hogy két kézzel szórják és palotában éljenek.

Az amerikai elnök akkor sem érte be minimalista körülményekkel, amikor nősült, pedig immár háromszor fogadott örök hűséget.

Az első esküvő Ivana Trumppal: 1977-ben Ivana Zelnícková sétált az oltárhoz, hogy Trump felesége legyen. Állítólag a pár azt követően kötötte össze az életét, hogy sikerült aláírniuk egy házassági szerződést, amelynek értelmében Ivana megtarthatja az ékszereit.

Trump később ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy soha nem vesz ékszert és festményt a feleségének, mert miért ajándékozna olyasmit, amit a nő később elperelhet tőle?

Magáról az esküvőről nincs sok információ, ugyanis elég visszafogott eseményről volt szó. A szertartást a New York-i Marble Collegiate templomban tartották meg. A násznépben helyet foglalt Abraham Beame, New York akkori polgármestere.

Habár az esküvőről keveset lehet tudni, magáról a házasságról annál több hír látott napvilágot, kezdve azzal, hogy Ivana a férje üzlettársa lett, és ő vezette a Plaza Hotelt „1 dollárért és annyi ruháért cserébe, amennyit meg tud venni”.

Trump és Ivana házasságából három gyerek született, ifj. Donald, Eric és Ivanka. A pár 1990-ben, viharos körülmények között vált el, mert kiderült, hogy Trump egy másik nővel csalta a feleségét.Marla Maples, avagy a második esküvő: 1993-ban házasodott össze Marla Maples, avagy az a nő, akivel Trump az első nejét csalta, és Donald Trump. A frigyre a Plaza Hotel nagy báltermében, New Yorkban került sor.

A hatalmas felhajtásra nagyjából ezer embert hívtak meg. Maples esküvői ruhája és tiarája 2 millió dollárba került. Habár magát az esküvőt sietve dobták össze, azt mégis Diana hercegnő és Károly herceg lakodalmához hasonlították.

Ezen az események olyan celebek jelentek meg, mint Rosie O’Donnell és O. J. Simpson. A friss házasok a násznépet sem olcsó kajával etette, hiszen csak a kaviárból 60 ezer dollárnak megfelelő mennyiség fogyott el. Trump második házassága sem tartott a sírig, hiszen 1999-ben ennek is válás lett a vége.Melania Trump és a harmadik esküvő: A két tönkrement házasság nem vette el a kedvét Trumpnak attól, hogy harmadszor is igába hajtsa a fejét, ezért 2005-ben feleségül vette Melania Knauss-t a kaliforniai Palm Beachen, ahol olyan vendégsereg jelent meg, akiknek láttán bárkinek leesne az álla.

Melania 100 ezer dolláros ruháját nem más, mint Christian Dior tervezte. Ha azt nézzük, hogy több, mint 500 munkaóra volt, mire minden kristálygyöngy felkerült a ruhára, akkor nem is tűnik annyira drágának a holmi, ami állítólag 30 kilót nyomott.

A puccos lakodalmat még fényűzőbbé tette, hogy a báltermet 100 ezer szál virággal díszítették, a hétemeletes, 100 kilót nyomó esküvő torta pedig annyira drága volt, hogy annál csak Diana és Károly tortája került több pénzbe. Trumpék másfél méter átmérőjű süteményét, amit 3000 cukorrózsa díszített, két hónapon keresztül készítette a cukrász.

Ha ez még nem elég a luxusesküvőhöz, akkor hozzá kell tenni, hogy Melania egy 25 karátos, 3 millió dollárt érő gyémántgyűrűt kapott 2014-ben az amerikai elnöktől, a tizedik évfordulójuk alkalmából.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com