Ezeket minden feleségnek meg kell tennie a férje nélkül!

A házasság nem jelenti azt, hogy összenőttünk a párunkkal, tehát nem kell mindent együtt csinálnunk!Happy couple embracing and laughing on the beachA friss házasok között még úgy dúl a szerelem, hogy legszívesebben el sem engednék egymást. Mindenhova együtt mennek, mindent együtt csinálnak. Ez azonban hamarosan odavezet, hogy már egymás agyára mennek.

Ha ebbe a hibába nem szeretnénk beleesni, akkor ideje rászoknunk, hogy a férjünk, és mi is, beiktatunk olyan programokat az életünkbe, amelyekre külön-külön megyünk el, mert a kapcsolatunk egészsége és a pszichikai jólétünk érdeke ezt kívánja.

Shopping: A plázákat járva viccesnek találjuk, ahogy a folyosót végigállják a férfiak, akik arra várnak, hogy a kedves nejük végre eldöntse, hogy a piros blúzt, vagy a kék pulóvert szeretné megvenni.

Akkor viszont már nem nevetünk, ha egy hangosan veszekedő párral találkozunk.

Ha a férjünkkel megyünk el vásárolgatni, akkor biztosak lehetünk benne, hogy folyton noszogatni fog, bosszankodik, és a végén jól összekapunk. Ezt nagyon könnyen elkerülhetjük azzal, hogy egyedül, vagy a barátnőinkkel, megyünk shoppingolni.

cinemaMozi: Hibás az a feltételezés, hogy nem lehet egyedül moziba menni. Előfordulhat, hogy a férjünk egy akciódús krimit nézne, minket azonban a legújabb horrorfilm érdekel, amit ő utálna. Annak nincs értelme, hogy egyikünk unatkozzon a teremben, ezért menjünk el egyedül megnézni a kinézett filmet!

Párnapos vakáció: Nyugodtan töltsünk el egyedül pár napot, mert ez segíteni fog abban, hogy rájöjjünk, mennyivel másképpen viselkedünk, ha nem a férjünkkel vagyunk. Ez nem baj, mert csak azt bizonyítja, hogy nem vagyunk egyformák, és emiatt nem mindig egyezik az ízlésünk.

lunchEbéd a városban: Mindenki életében vannak olyan napok, amikor semmi kedve azon gondolkodni, hogy mit főzzön, tehát egyáltalán nem baj, ha megengedjük magunknak azt a luxust, hogy egy hónapban egyszer egyedül ebédelünk a barátnőinkkel. A kikapcsolódás közben ne aggódjunk a férjünk miatt, biztos talál magának ennivalót, vagy végre ő is saját programot szervez a barátaival.

Szépségszalon: Attól, hogy férjhez mentünk még nem kell lemondanunk arról, hogy havonta legalább egyszer kényeztessük magunkat egy szépségszalonban. Tettessük rendbe a körmeinket, csináltassunk új frizurát, és máris új embernek fogjuk érezni magunkat, amit a férjünk is értékelni fog.

Masszázs: Amikor úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább a kimerültséget, akkor iratkozzunk be egy gyógyító masszázsra! Igaz, hogy ez egy elég romantikus program, de akkor is a férjünk nélkül menjünk, hogy nyugodtan relaxálhassunk!

(Forrás: twice.hu)

Hozzászólások

Két rendőr, közös élet és hivatás

Két rendőr, közös élet és hivatás

Kéz a kézben járhat a rendőri karrier és a szerelem.

Szerelem egyenruhában

Szerelem egyenruhában

A szerelem olykor a legváratlanabb helyeken talál rá az emberre. Egy fiatal rendőrpár története is ezt bizonyítja, hiszen kapcsolatuk egy közösségi oldalon kezdődött, amelyen egyikük bejelölte a másikat.

Hét nő története arról, hogy honnan tudták, hogy a párjuk az igazi

Hét nő története arról, hogy honnan tudták, hogy a párjuk az igazi

Szerelmi történetek Valentin-napra.

Ebből a tesztből kiderül, hogy mire vágysz a szerelemben

Ebből a tesztből kiderül, hogy mire vágysz a szerelemben

Amit először meglátsz a képen, az árulja el a párkapcsolati igényedet.

Így kellene töltened a Valentin-napot 2025-ben!

Így kellene töltened a Valentin-napot 2025-ben!

Ezt a tanácsot kellene megfogadnod a szerelmesek napján.

Lehet, hogy ti is Golden Retriever – Fekete Macska páros vagytok a kedveseddel?

Lehet, hogy ti is Golden Retriever – Fekete Macska páros vagytok a kedveseddel?

Mi jellemző az egyre népszerűbb randizási teóriára?

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Hűtlenséget kap karácsonyra a férj a feleségétől

Szokatlan ajándékot talált ki Bruna Dias.

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Az öngyilkosságra készülő nő hozzáment az őt megmentő mozdonyvezetőhöz

Tragédiának indult, de végül szerelmi történet lett a vonat elé lépő ápolónő története.

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

500 euróért tesz tönkre esküvőket Ernesto

Meglepően nagy a kereslet a spanyol férfi bizarr szolgáltatására.

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Ezek a mondatok sokkal fontosabbak, mint a „szeretlek”

Kijelentések, amelyekre szükség van a jó párkapcsolathoz.

http://ujhazak.com