Fő a változatosság

Sírás, depresszió, romlott önértékelés, szenvedés. A mai párkapcsolatok 80%-a végződik így és csak kevesünknek adatik meg a boldog befejezés. Természetesen a kezdeti fellángolás egyszer alább hagy, de nem minden esetben kell végérvényesen kialudnia. Ha valóban fontosnak tartjuk szerelmünket, akkor nem kell rögtön beletörődni, mert egy nagyon egyszerű megoldás rendelkezésünkre.

A legsúlyosabb párkapcsolati konfliktus a hűtlenség. Ennek több oka is szokott lenni, de ha tetszik, ha nem ezért sok esetben mindkét illető felelős.

parkapcsolat_2

Mi húzódik a hűtlenség hátterében?

A férfiak mindig is nagy vadászok voltak és hiába telnek el felettük is ezek az évek, az ösztön nem hagy alább. Az ember alapvetően kíváncsi és érdeklik az új dolgok, ebben semmi kivetni való sincsen. Egy kutatás során megkérdezték a férfiakat, hogy mi az oka a félrelépésnek. A megkérdezettek túlnyomó része azt a választ adta, hogy újdonságra vágyott. Valami másra és nem a megszokottra. Mikor két ember ismerkedik, akkor felfedezik egymást és lobog a láng. Idővel azonban elfogynak a dolgok és már nem tudunk újat mutatni a másiknak.

Mit tehetünk?

A megoldás nagyon egyszerű. Megújulás. Dobjuk el a régi berögzült szokásokat. Próbáljunk ki új dolgokat. Új hajszín, ruhatár, szokások és legyünk nyitottak a világra. Tanuljunk új dolgokat. Ezáltal nem csak kívül, hanem belülről is változunk és máris tudunk újat mutatni kedvesünknek. Legyen szó nőről, vagy férfiról ez mindkét esetben érvényes.

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com