Mikor mondjunk nemet a randevúra?

A következő esetekben jobb, ha kihagyjuk a találkát!baddateA saját romantikus életünkben azt tehetünk, amit akarunk, természetesen a törvényesség határain belül úgy, hogy nem okozunk másnak, vagy másban kárt. Igaz ez a randevúra, amire nem kötelező igent mondanunk, sőt, a következő esetekben kifejezetten ajánlott a határozott nem.

Unatkozunk, és nincs jobb ötletünk, mint az adott illető: Senki nem ér rá találkozni, nincs egy film, amit megnéznénk, kifogytunk a könyvekből, tehát hivatalosan is unatkozunk.

Ezt senki sem szereti, főleg nem fiatalon, ezért bármire igent mondunk, ami talán egy kicsit szórakoztató lesz.

Az ilyen helyzetekben keressük ki a telefonkönyvből az „egy kávéra jó lesz” ismerősöket, akik esetében később rájövünk, hogy jobb lett volna unatkozni. Ugyanebbe a kategóriába esik az a személy is, aki korábban randevúra hívott, ám egyáltalán nem érdeklődünk iránta. Ez nem fair vele szemben, hiszen ő maximálisan készül a randira, mi viszont csak elfogadjuk az igyekezetét.

Minden barátunk randevúzik, ezért nekünk is muszáj: Szomorú világban élnénk, ha mindenkinek azt kellene csinálnia, amit a másiknak. Örüljünk, hogy a barátaink boldogok, ám ne kezdjünk el csak azért randevúzni, mert meg akarunk felelni a környezetünknek! Ha nem érdekel igazán a romantika, nincs megfelelő kiszemeltünk, vagy élvezzük a szinglik életét, akkor ezen ne változtassunk!

dateNem találjuk vonzónak: Itt nem az illető külsejéről van szó, hanem arról, hogy mit válaszolnánk arra, ha egyenesen megkérdezik tőlünk, hogy megcsókolnánk az adott személyt, esetleg lefeküdnénk vele?

Amennyiben az agyunk erre azt feleli, hogy igen, megtennénk, akkor adjunk neki egy esélyt, de amennyiben a válasz határozott nem, akkor felejtsük el a randevút! Barátkozni, még barátkozhatunk az illetővel, de akkor egyértelműen mondjuk meg neki, hogy legfeljebb barátok lehetünk.

Érdekel a film: Ha moziba hív egy fiú vagy lány, akkor ne mondjunk csak azért igent a randevúra, mert tényleg érdekel a film, miközben az illető kicsit sem mozgat meg. Ebben az esetben inkább menjünk valamelyik barátunkkal moziba, hiszen így nem kell majd feszengenünk, ha a másik keze vándorútra indul a sötétben.

(Forrás: neon.hu)

Hozzászólások

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Kesztyűt, majd lányt kért az őrmester

Mentőautó és rendőrkocsi állt a békéscsabai evangélikus templom előtt a minap, amikor egy fiatal pár házasodott.

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Rendszeresen bántalmazta feleségét, ruháját szétvagdosta

Kapcsolati erőszak miatt kezdeményezték a letartóztatását.

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Csak ingyen lakhatást akarnak a hoboszexuálisok

Időben vedd észre, ha valaki csak lakhatásért és/vagy anyagi támogatásért keres romantikus kapcsolatot!

Volt barátnőjét bántalmazta

Volt barátnőjét bántalmazta

A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

A világ legjobb eljegyzési helyszínei

Ezek a legromantikusabb helyszínek a nagy kérdéshez.

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Kirángatta élettársát a munkahelyéről

Többször is bántalmazta párját egy 25 éves Veszprém környéki férfi.

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Négy év után derült ki, hogy ki volt az a férfi, akit senki sem ismert a násznépből

Senki sem ismerte az esküvőn felbukkant idegent.

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Banksying, a legrosszabb szakítási módszer

Soha ne kövesd ezt a trendet!

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

Bozótvágó késsel fenyegette feleségét

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták a 39 éves helyi férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A ChatGPT tanácsára szakított a párjával a nő

A mesterséges intelligencia azt mondta, hogy jobbat érdemel.

http://ujhazak.com