Jogszerűen vihette el a gyerekeket a debreceni anyától az apa

Mint az korábban megírtuk 2020.07.26 -án 13:10 perc körül egy debreceni kalandpartól vitte el az apa és két ismeretlen férfi az 5 és 7 éves gyerekeit. Az anya a közösségi oldalán is kért segítséget, továbbá a rendőrség is nagy erőkkel nyomozott. A legutóbbi információk szerint a gyerekek jogszerűen vihette el az apa. 

A nyomozás adatai szerint 2020.07. 26-án a három férfi egy 5 éves kislányt és a 7 éves kisfiú testvérét az édesanyjuk engedélye és beleegyezése nélkül betett egy autóba és elhajtott velük a helyszínről. A rendőrök a cselekménymódjára való tekintettel azonnal az ügy felderítésére kezdtek. 

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a három férfi egyike a gyerekek édesapja volt, továbbá az is kiderült, hogy több bírósági, többek között magyar döntés alapján az apa jogszerűen vehette magához a gyerekeket. 

A Hajdú- Bihar Megyei Rendőr- főkapitányság a beszerzett információkra való tekintettel az elrendelt körözéseket visszavonta, de az eset körülményeit továbbra is vizsgálja. 

Az esetről bővebben itt olvashatsz. 



Forrás: police.hu

Hozzászólások

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Két kiskorú gyermekével tűnt el egy férfi, azóta ismeretlen helyen tartózkodik velük- a rendőrség keresi őket

Az édesanya kétségbeesetten keresi a gyereket, akikkel a férfi ismeretlen helyen tartózkodik.

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Teljes útlezárás az M70-es autóúton

Egy személyautó kamionba csapódott Letenyénél.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. február 6-án 22 óra 45 perckor a NAV munkatársai egy tehergépjárművet ellenőriztek az M70-es autóúton Letenyénél...

Baleset a 75-ös főúton

Baleset a 75-ös főúton

A rendőrök a helyszínelés idejére lezárták a főutat.Közlekedési baleset történt a 75-ös főúton Zalaszentmihály közelében 2013. december 5-én 6 óra 50 perc körüli időben. Az elsődleges információk szer...

A szüleitől lopott

A szüleitől lopott

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség az eljárást. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya I. Sándor 42 éves buda...

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

Készenléti Rendőrség: újabb körözött rendőrkézen

A Készenléti Rendőrség járőrei szolgálatellátásuk során ismét egy elfogatóparancs hatálya alatt álló férfit kerítettek kézre. Az észak-magyarországi régió – közte a borsodi térség - közrendjének, köz...

Határon át menekült

Határon át menekült

Ausztriában fogták el a rendőrök azt a 35 éves osztrák férfit, aki a kútkezelőre fegyvert fogott és a töltőállomásról fizetés nélkül elhajtott. A rendőrséget 2013. november 28-án 11 órakor értesítetté...

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a kisújszállási gyermekotthonból eltűnt fiút

Megtalálták a rendőrök péntekre virradó éjszaka azt 12 éves fiút, aki csütörtök délután a kisújszállási speciális gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott - tájékoztatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megy...

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

Balázs Pali is bűnöző lett - gyanúsítottként hallgatták ki!

[highlight]Liptai Claudia után Balázs Pali is a vádlottak padjára állhat, hiszen ő is illegálisan vette igénybe az édesapja rokkantkártyáját.[/highlight] A 45 éves énekes kedden délelőtt parkolt édes...

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

Úgy rabolt ki Budapesten egy trafikot, hogy az arcát sem takarta - itt a videó!

24 órán belül elkapta azt a pancser rablót a rendőrség, aki úgy rabolt ki egy trafikot, hogy teljes mértékben videóra vették a leplezetlen arcát a kamerával. A BRFK munkatársai egy napon belül azon...

Előzetben a fiatalkorú rabló – videóval

Előzetben a fiatalkorú rabló – videóval

Három óra alatt elfogták a rendőrök a késsel követelőző fiatalembert A cikkhez kapcsolódó videó:  A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás bűntett elköve...

http://ujhazak.com