63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.Hatalmas tragédia történt az 1955-ös Le Mans-i versenyen, amelynek következményeként kitiltották Svájcból az autóversenyeket, kivéve az időre menő futamokat. Habár az elmúlt 63 évben előfordult, hogy a Forma-1 Svájci Nagydíjat tartott, azt valójában Franciaországban rendezték meg, éppen ezért történelmi jelentőségű hír, hogy 2018 júniusában Zürichben áll rajthoz a Formula-E mezőnye.

A hírt tegnap erősítette meg a Motorsport Világtanács, miután jóváhagyták a Formula-E decemberben induló 2017/2018-as szezonjának versenynaptárát. A Zürich ePrix megvalósulása annak a 2015-ös törvénymódosításnak köszönhető, amely kifejezetten a Formula-E számára készítette elő a terepet, tehát más autóverseny számára továbbra sem nyílt meg a Svájcba vezető út.

A Formula-E negyedik szezonjában olyan új helyszínekre látogat el a mezőny, mint a chilei Santiago, Sao Paulo és Róma. A 2017/2018-as bajnokság tizenegy helyszínen fog lezajlani, amelyek közül Hong Kong, New York és Montreal utcáin dupla futamot rendeznek.

A Formula-E 2017/18-as versenynaptára:

december 2-3. – Hongkong (Kína) (két verseny)

január 13. – Marrakesh (Marokkó)


február 3. – Santiago (Chile)

március 3. – Mexikóváros (Mexikó)

március 17. – Sao Paulo (Brazília)

április 14. – Róma (Olaszország)

április 28. – Párizs (Franciország)

május 19. – Berlin (Németország)

június 10. – Zürich (Svájc)

július 14-15. – New York (USA) (két verseny)

július 28-29. – Montreal (Kanada) (két verseny)

(Forrás: formula.hu)


Hozzászólások

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 18.

http://ujhazak.com