A 2018-as olimpiai éremszerzés a magyar korcsolyaszövetség célja
Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke szerint a rövidpályás gyorskorcsolyázók éremszerzése a cél a 2018-as pjongcsangi olimpián.
A MOKSZ vezetője erről a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt, s hozzátette, a férfiak és a nők is olyan eredményeket értek el az elmúlt években, hogy a szövetség nem is tűzhet ki más célt a következő téli játékokra, mint mindkét nem esetében az éremszerzést, illetve egy arany megnyerését.
"A Magyar Olimpiai Bizottság és az állami sportvezetés is mellettünk áll, de ennek az olimpiai programnak a megvalósításához a mostani 380 millió forintos támogatás nem elegendő" - jelentette ki Kósa Lajos, s kitért arra, hogy a legutóbbi egyeztetésen a MOB az eredményektől tette függővé a támogatás növelését. "Azt gondolom, hogy a világ-, és Európa-bajnokságokon, valamint a világkupákon egyéniben és váltóban mutatott teljesítményünknél többet nem tudunk letenni az asztalra" - mondta a MOKSZ elnöke.
Kósa Lajos kiemelte, hogy a rövidpályás csapatoknál "szerencsés a konstelláció", mert az idősebb, tapasztaltabb versenyzők mellett ott vannak a fiatalok. A MOKSZ elnöke beszámolt róla, hogy a MOB idei rangsorában, amelyben az olimpiai versenyszámok világversenyein elért eredmények alapján értékelték a 17 kiemelt sportágat, a korcsolyasport történelmi sikert elérve harmadik lett az úszás és a kajak-kenu mögött.
"A téli sportágak közül korábban még egyik sem volt ilyen előkelő helyen ebben a rangsorban, s ez egyben azt is jelzi, hogy a rövidpályás szakág a világ élvonalának közvetlen közelében van" - mondta a szövetség vezetője.
Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a 2010-es átalakítás óta az idén sikerül úgy zárni egy évet, hogy a szövetség gazdálkodása tökéletesen átlátható, s a szervezetnek semmilyen tartozása nincsen.
Engi Klára, a MOKSZ pontozásos ágazati igazgatója kiemelte, hogy a gyorsasági ágazat sikerei azért nagyon fontosak, mert ezzel áttételesen lendületet és segítséget ad a műkorcsolyázóknak és a jégtáncosoknak is. Jelezte, hogy utóbbi két szakágban fiatal csapatot építettek, köztük olyan versenyzőkkel, akik még junior korúak, de már a felnőtt mezőnyben is képviselik Magyarországot. Hangsúlyozta, hogy hosszú évtizedek után újra lesz magyar páros az Eb-n Anna-Marie Pierce és Magyar Márk személyében, ahogyan jégtáncosok és női műkorcsolyázók is részt vesznek az eseményen.
"Ha a támogatás változatlan marad és folytatni tudjuk az építkezést, akkor a 2018-as pjongcsangi játékokon három szakágban lesznek jelen magyar versenyzők" - mondta Engi Klára.
Darázs István gyorsasági ágazati igazgató a rövidpályások sikereiről a csapatmunka fontosságát hangsúlyozta, s jelezte, későbbre edzőtábort terveznek Pjongcsangba, mert a december elején rendezett nagojai vk-n például gondjuk volt az akklimatizációval, így fontosnak érzik, hogy minél jobban felkészítsék a versenyzőket az ázsiai átállásra. Beszámolt arról, hogy januártól egymás után jönnek a világversenyek, Eb, ifjúsági vb, két európai vk, s ifjúsági téli olimpia is vár a versenyzőkre.
Sallak György, a MOKSZ nemzetközi ügyvezető igazgatója azt mondta, a márciusban Debrecenben sorra kerülő ifjúsági műkorcsolya- és jégtánc-vb, valamint az április eleji, budapesti szinkronkorcsolya-vb szervezésében minden a tervek szerint halad, januártól gőzerővel folytatják a munkát.
"A szinkron-vb azért is fontos, mert a nemzetközi szövetség elnöksége azon az eseményen köszön majd le, így a világ sportági vezetésének színe-java itt tartózkodik majd Magyarországon" - tette hozzá.
A rövidpályás gyorskorcsolyázó férfiak Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összetételben - sportágtörténeti sikert elérve - aranyérmet nyertek váltóban a múlt vasárnapi, sanghaji vk-n.
MTI

Hozzászólások