A 41. triatlonversenyt rendezik szombaton Szombathelyen

Szombaton Szombathelyen rendezik meg a 41. Volvo Alpok Vasi Vasember triatlonversenyt.A szervezők a szerdai sajtótájékoztatón kiemelték, hogy az ikonikus viadalon 59 váltó és 414 egyéni induló áll rajthoz. Elmondták, a jelentkezők számából is látszik a töretlen népszerűség. Ez volt az első magyarországi triatlonverseny még 1984-ben, így a sportág hazai bölcsőjének tekinthető Szombathely városa, illetve a Vasi Vasember.

Érdekesség, hogy két sportoló, Kapolcsi Imre és Garami Árpád most is indul, eddig egyetlen versenyt sem hagytak ki, azaz 41. alkalommal állnak rajthoz, ezért nevezik őket "örökös vasembernek".

A szombathelyi rendezők hangsúlyozták, hogy nagy büszkeség számukra a verseny, hiszen rendre jó a hangulat, teltház van, és vannak még várólistások, akik reménykednek az indulásban.

Az 1500 méteres úszást a Csónakázó tóban rendezik, a 40 kilométeres kerékpározás - a városon belüli teljes útzár mellett - a környező településeken, döntő részben lankás terepen vezet majd - ez a "Vaskör" -, a futás a város egyik legszebb részén, a Múzeumfalun halad át. A verseny központja a Bartók Béla úton, az uszodával szembeni füves részen lesz színpaddal, frissítőközponttal, pihenővel.

A rendezvény 11 órakor kezdődik a férfiak egyéni és váltó versenyével, a szenior (40+) férfiak 11.15-kor, a nők és a vegyes váltók 11.30-kor rajtolnak, míg a "Próbáld ki a triatlont!" egyéni szereplői 11.40-kor. A dobogósok pénzdíjban is részesülnek, a győztesek 100 ezer, a második helyezettek 70 ezer, míg a harmadikok 40 ezer forinttal gazdagodnak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com