A bajnokságban és a kupában is a négy közé jutna a megfiatalított OSC

A bajnokságban és a hétvégén kezdődő Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutás a cél a nyáron alaposan átalakult és megfiatalított OSC-Újbuda férfi vízilabdacsapatánál.A XI. kerületi önkormányzat és a MOL által támogatott együttes hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatóján Cseh Sándor szakmai tanácsadó elmondta, akkor keresték meg, amikor edzők és játékosok hiányában a legfontosabb cél a klub életben maradása és a szakmai munka folytatása volt.

    
"Gyorsan kellett csapatot építeni, de jó és fiatal gárda alakult ki, és minden egyes tagjának nagy motivációt ad a jelenlegi helyzet" - fogalmazott Cseh Sándor, aki óva intett attól a megállapítástól, hogy az OSC-nek a játékoskerete alapján ott kell majd lennie az élmezőnyben. "Nagyon fiatal ugyan a csapat, de azért mindkét fronton szeretnének a négybe jutni. Úgy érzem, a Ferencváros és a Szolnok kiemelkedik a mezőnyből, mi a Vasassal körülbelül azonos szinten vagyunk, de a Honvéd és a BVSC is megerősödött, ott is vannak jól csengő nevek" - fűzte hozzá a szakmai tanácsadó, aki szerint mivel a csapatoknál most sok a sérült, ezért a Magyar Kupában az aktuális forma dönti majd el a sorrendet.
    

Az új vezetőedző, Varga Dániel az FTC utánpótlásából érkezett, elmondása szerint játékosai öt hete keményen edzenek, de meccset még nem játszottak. "Úgy érzem, jó úton járunk, de sok függ attól, hogyan reagálunk majd az esetleges nehezebb szituációkra" - jelentette ki a szakvezető, aki jelenleg 14 játékossal számolhat.
    

Kósz Zoltán másod- és egyben kapusedző elmondta, hogy Branislav Mitrovic két év után elment az OSC-től, de Lévai Márton maradt, aki szerinte legalább azon a szinten képes teljesíteni, mint volt csapattársa, ezért a kapusokon nem fog múlni a csapat teljesítménye. Erdélyi Balázs csapatkapitány arról beszélt, hogy az első feladat az együttes új arculatának a kialakítása lesz.
    

"Fiatal a csapat, ezért nem a statikus, hanem a pörgős játékstílus kedvez majd nekünk, sok úszással. Jól ismerjük Varga Danit, tudjuk, mire lehet tőle számítani, jó a kapcsolat a csapat és közte, pozitívan látom a jövőt" - jegyezte meg Erdélyi Balázs. Hárai Balázs, az életkor alapján második legrutinosabb játékos szerint a mostani OSC tele van motivált játékosokkal, de idő kell ahhoz, hogy kiderüljön, mire képes a csapat.
    

"Akár még egy érem is összejöhet" - mondta a világ- és Európ-bajnok pólós. Az ugyancsak válogatott Manhercz Krisztián emlékeztetett arra, hogy mindössze hét-nyolc játékos maradt a tavalyi keretből, ezért nekik, az idősebbeknek többet kell vállalniuk és példát kell mutatniuk a fiataloknak. Mint elhangzott, az OSC keretét az eddig említett négy játékoson kívül Tóth Márton, Salamon Ferenc, Tóth Kristóf, Bundschuh Erik, Várnai Kristóf, Sziládi Kristóf, Dala Döme, Csacsovszky Erik, Burián Gergő és Almási Patrik alkotja, Dévai Kristóf átigazolása még nem zárult le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com