A Balaton mellett ér mérföldkőhöz a versenysorozat

A hétvégén a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán rendezik meg a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság idei nyolcadik fordulóját, amelynek szombati napján a Superbike géposztályban a sorozat történetének ezredik futamára kerül sor.Az 1988-ban alapított, az idén a 38. szezonját taposó vb-széria így éppen a naptár legújabb helyszínén ér el ehhez a mérföldkőhöz, a hétvége pedig komoly jelentőséggel bír a bajnoki címért folyó harcban, mivel ezt követően már csak négy forduló lesz hátra.

A Superbike-vb-n négy kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők, de a Balaton mellett csak három géposztály mezőnyét láthatja majd a közönség, a Supersport 300 résztvevői ugyanis itt nem állnak rajthoz. A királykategória, a Superbike mellett a Supersport, valamint a tavaly útnak indított és a női motorosoknak versenyzési lehetőséget biztosító gyorsasági vb-sorozat résztvevői indulnak a Balaton Park aszfaltcsíkján.

A Yamaha motorkerékpárgyártó cég által támogatott utánpótlásszéria, a 14 és 20 év közötti motorosoknak szóló R3 Blu Cru világkupa-sorozat idei negyedik fordulóját viszont megrendezik a Balaton mellett, ez szintén betétfutamként szerepel a programban.

Ami a lebonyolítást illetti, a nézők péntektől vasárnapig egy pillanatra sem fognak unatkozni, a pályán ugyanis mindhárom napon lesz történés reggel 9 órától egészen 17 óráig.

A Superbike vb-sorozat idénye eddig meglehetősen izgalmasan alakult, úgy érkezett Magyarországra a mezőny, hogy a kétszeres vb-győztes és címvédő Toprak Razgatlioglu mindössze négy ponttal vezet az összetettben nagy riválisa, az olasz Nicoló Bulega előtt. A harmadik pozíciót elfoglaló Danilo Petrucci lemaradása már tetemes, 136 pont, és a papírforma szerint a Balaton mellett sem tud majd beleszólni a futamgyőzelmekbe, azokért a BMW-s török és a Ducatival versenyző olasz motoros küzd majd egymással.

A Supersport géposztályban az olasz Stefano Manzi áll az összetett élén, előnye pedig 45 pont a hozzá hasonlóan Yamahával versenyző török Can Öncüvel szemben, így a magyarországi fordulón nagy lépést tehet a bajnoki cím megszerzése felé.

A női vb-sorozatban, amelyben minden induló ugyanolyan Yamaha YZF-R7 motorral versenyez, három fordulót követően a spanyol María Herrera vezeti a pontversenyt honfitársai, a második Beatriz Neila, valamint a harmadik Sara Sánchez előtt. A Balaton Park után idén még két helyszínen rendeznek fordulót ebben a szériában, így a bajnoki cím szempontjából fontos futamokra kerül sor a hétvégén.

A Superbike mezőnye pénteken kettő, valamint szombat reggel még egy harmadik szabadedzést teljesít, 11 órától pedig az időmérő edzésre, az úgynevezett Superpole-ra kerül sor. Ezen eldől a szombat 14 órakor kezdődő első futam, valamint a vasárnap 11 órakor startoló Superpole-verseny rajtsorrendje. Utóbbi végeredménye határozza meg aztán a vasárnap 14 órakor induló második viadal rajtsorrendjét, legalábbis az első kilenc helyen, a tizedik pozíciótól lefelé ugyanis marad az időmérőn kialakult sorrend. A vasárnapi - tízkörös - Superpole-futam lesz a géposztály vb-történetének ezredik viadala.

Supersportban, a női vb-szériában, valamint az utánpótlás-sorozatban egy pénteki szabadedzés után délután máris időmérő edzéseket bonyolítanak majd le, ezekben a kategóriákban szombaton az első, vasárnap pedig a második futamokat rendezik a 4075 méter hosszú Balaton Park versenypályán.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com