A BJA a Brassó ellen vívhatja ki a továbbjutást

A magyar bajnok Budapest Jégkorong Akadémiának az Erste Ligás riválisát, a Corona Brasov csapatát is le kell győznie ahhoz, hogy továbbjusson a Kontinentális Kupában a legjobb nyolc közé.A Kohtla-Järve-i körben a BJA pénteken a házigazda, észt bajnok Viru Sputnikkal kezd, másnap a horvát KHL Zagreb vár rá, vasárnap délután pedig következhet - az erőviszonyok alapján - a kvartett döntője a brassóiak ellen.

A négyes első helyezettje jut tovább a november 13-15-i következő, nyolc csapatot felvonultató második körbe, ahol majd a házigazda olasz HC Asiago, a kazah Nomad és a dán Herlev Eagles vár rá. Ebből a négyesből a legjobb három kerül a január 14-17-i hatos döntőbe. A mostani idényben a Budapest Jégkorong Akadémia HC és az Erste Ligában legutóbb ezüstérmes Corona Brasov már kétszer is találkozott.

Szeptember 24-én a Tüskecsarnokban David Levin két góljának is köszönhetően az erdélyi alakulat 3-1-re győzött. Egy hete Brassóban két harmad után a hazaiak 4-0-ra vezettek már, azonban a harmadik játékrészben a magyar bajnok egyenlíteni tudott, a hosszabbításban pedig Levin megint villant, így lett 5-4. Az Erste Ligában kilenc fordulót követően a Corona vezet, a BJA a harmadik.

A program:

péntek:

KHL Zagreb (horvát)-Corona Brasov (romániai) 14.30

Budapest Jégkorong Akadémia HC - Viru Sputnik (észt) 18.00

szombat:

BJA-Zagreb 14.30

Brasov-Viru 18.00

vasárnap:

Brasov-BJA 14.30

Viru-Zagreb 18.00

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

Elhunyt a kitartás példaképe, Alex Zanardi

59 évesen távozott a korábbi Forma-1-es pilóta és négyszeres paralimpiai bajnok, aki nem ismerte a feladás fogalmát.

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

http://ujhazak.com