A Bodö/Glimt a valaha volt egyik legnagyobb meglepetést szolgáltatta

A labdarúgó Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyobb meglepetését okozta kedden este a norvég Bodö/Glimt, amely kettős győzelemmel búcsúztatta az előző idényben döntős Internazionalét a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett párharcban.Az európai szövetség (UEFA) honlapján emlékezett meg a korábbi "csodákról". A listán szerepel például az AC Milan-Deportivo La Coruna párharc a 2003/04-es negyeddöntőből, amelynek első felvonását 4-1-re nyerték az olaszok, a visszavágón viszont 4-0-s vereséget szenvedtek.

Ugyanekkor borult a papírforma a Real Madrid és az AS Monaco között is, a spanyol sztárcsapat az első meccsen 4-2-es győzelmet aratott, a másodikon viszont nagy meglepetésre 3-1-re a hazaiak diadalmaskodtak. A statisztikákkal foglalkozó Opta kimutatása szerint a mostanit megelőzően legutóbb az 1971/72-es szezonban fordult elő, hogy a Bajnokok Ligájában vagy jogelődjében, a BEK-ben négy egymást követő meccsen nyert egy olyan csapat, amelyik nem az öt nagy európai bajnokságban szerepel.

De ez akkor annak az Ajax Amsterdamnak sikerült, amely a korszak egyik meghatározó együttese volt. A mindössze 8200 fős norvég város csapata ez a sorozatot a Manchester City, az Atlético Madrid és most az Inter ellen produkálta.

A legrangosabb európai kupasorozatban először fordult elő, hogy egy norvég csapat olasz riválist búcsúztatott, korábban ez eddig az Európa-ligában is csak egyszer fordult elő, az előző szezonban ugyancsak a Bodö/Glimt a Laziót ütötte ki, mégpedig a negyeddöntőben.

Érdekesség, hogy a norvég együttes november 30-a óta nem játszott hazája bajnokságában - ahol jelenleg téli szünet van -, azóta kizárólag a BL-ben lépett pályára tétmérkőzésen. A Bodö/Glimt a BL kieséses szakaszába - a Rosenborg 1997-es szereplése óta - első norvég klubként került be, és az első, amelyik tovább is jutott.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com