A bolgárok elleni sikerrel négy között a női kardozók is

A magyar női kardcsapat - a férfi párbajtőregyütteshez hasonlóan - a legjobb négy közé jutott a Tbilisziben zajló vívó-világbajnokságon.A Battai Sugár, Szűcs Luca, Pusztai Liza, Katona Renáta összeállítású együttes a németek elleni sima győzelem után a bolgárokkal találkozott. Az ugyanilyen összeállításban 2022-ben világbajnok magyar csapat az első öt párharc után mindig hátrányban volt, még azzal együtt is, hogy a harmadik asszót Pusztai 7-5-re megnyerte.

A fordulatot Battai második összecsapása hozta meg, a széles mosolyt előidéző 8-1-es sikerrel már a magyarok vezettek 30-26-ra. Ezt követően Pusztai bizonytalanul kezdett Emma Neikova ellen, de 5-5-re mentett, majd Szűcs 5-1-re nyert, így Battai már stabil előny birtokában, 40-32-nél mehetett fel a pástra a legjobb bolgár, Joana Ilieva ellen. Ez az asszó 5-6-tal zárult, a mérkőzés viszont magyar diadallal, 45-38-as eredménnyel.

A magyar csapat, melynek tagjai közül Battai, Szűcs és Pusztai kétszeres csapatvilágbajnok - mivel 2023-ban Márton Annával kiegészülve is nyertek - a férfi párbajtőrözőkhöz hasonlóan a franciákkal csap össze a döntőért, a kiírás alapján közép-európai idő szerint 12.15-től.
Eredmények:

női kard, csapatverseny (27 együttes):

a 16 között:

Magyarország-Németország 45-39

negyeddöntő:

Franciaország-Kína 45-31

Magyarország-Bulgária 45-38

Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-44

Japán-Spanyolország 45-44

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com