A Borussia Dortmund is csatlakozott a mezőnyhöz

Kilencedik európai csapatként a Borussia Dortmund szereplése is biztossá vált a 2025-ös labdarúgó klubvilágbajnokságon.A nemzetközi szövetség (FIFA) közleménye szerint a sárga-feketék részvétele azt követően dőlt el, hogy a Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a nyolcaddöntőben a Real Madriddal szemben búcsúzott a Bajnokok Ligájától. A vb-re minden konföderáció legrangosabb sorozatának 2021 és 2024 közötti győztesei már kvalifikálták magukat.


Ezt azt jelenti, hogy Európából a Chelsea, a Real Madrid és a Manchester City már biztos résztvevőnek számít. A kupagyőztesek mellett korábban a Bayern München, a Paris Saint-Germain, az Internazionale, a Benfica és a Porto is az európai szövetség (UEFA) ranglistája alapján került a mezőnybe, amelyben még két hely kiadó a kontinensről. Egy országból legfeljebb két együttes vehet részt, kivéve akkor, ha az adott ország kettőnél több Bajnokok Ligája-győztes csapattal rendelkezik.
    

A 32 csapatot nyolc négyes csoportba sorsolják majd, melyekből az első kettő jut a kieséses szakaszba. További biztos résztvevők: Afrikából az egyiptomi al-Ahli és a marokkói Wydad Casablanca, Ázsiából a szaúdi al-Hilal és a japán Urawa Red Diamonds, Észak- és Közép-Amerikából, illetve a Karibi-térségből a mexikói Monterrey és a Club León, valamint az amerikai Seattle Sounders, Óceániából az Auckland City, Dél-Amerikából pedig a brazil Palmeiras, Flamengo és a Fluminense.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com