A Celtic otthonában bizonyíthat újra a Ferencváros

A Ferencváros kedden kora este az 51-szeres skót bajnok Celtic Glasgow vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek harmadik fordulójában.A két együttes tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában ugyanígy a Celtic Parkban találkozott egymással, a koronavírus-járvány miatt akkor mindössze egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról. A magyar együttes a zárt kapus összecsapáson Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljainak köszönhetően 2-1-re diadalmaskodott, később pedig kiharcolta a főtáblára kerülést a legrangosabb európai kupasorozatban.
    

Ezen a találkozón szakadt meg a Celticnek egy sorozata, ugyanis korábban magyar csapattól nem kapott ki hazai pályán, ezt megelőzően hat ilyen találkozójából ötöt megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott. A Ferencvárosnak sorozatban a második skóciai sikere volt a tavalyi, az UEFA Kupa 2004/05-ös kiírásában a Hearts vendégeként nyert 1-0-ra.
    

Ezúttal az Európa-ligában találkoznak a zöld-fehér csapatok, mindkét gárda első pontjaira hajt az idei kiírás csoportkörében: a magyar bajnok a nyitófordulóban ugyan vezetett a Bundesliga előző kiírásában hatodik Bayer Leverkusen otthonában, de 2-1-re kikapott, míg a La Ligában legutóbb ugyancsak hatodik Real Betistől hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett.
    

A Celtic az első fordulóban kétgólos előnyről 4-3-ra kapott ki Sevillában, a másodikban pedig 4-0-ra maradt alul a vendég Leverkusennel szemben, így minden főtáblás csapat közül a legtöbb gólt kapta. A harmadik fordulós összecsapást azért rendezik csütörtök helyett kedden, mert a skót fővárosban az ENSZ éghajlatváltozási konferenciát tart. A 16.30 órakor kezdődő mérkőzést a dán Jakob Kehlet vezeti, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com