A Chelsea is a Vidi ellenfelei között

Az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov lesz a magyar bajnok Vidi FC ellenfele a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmei során.A Monte-Carlóban rendezett pénteki sorsoláson a 48 érintett csapat közül utolsóként húzták ki a fehérvári együttest, amely a Groupama Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit az L jelű négyesben. A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE Boriszov pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában.

    
Magyar csapat legutóbb hat éve szerepelt főtáblán az európai porondon, a 2012/13-as idényben ugyancsak a Vidi és szintén a második számú nemzetközi kupában: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László együttese, az Asztana összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában.
    

A sérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a G csoportban a Villarreal, a Szpartak Moszkva és a Glasgow Rangers együttesével csap össze, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a "márkatárs" Salzburg, valamint a Celtic Glasgow és a Rosenborg csapatával találkozik a B jelű négyesben. A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.


    A csoportok:
    A csoport:
Bayer Leverkusen (német), Ludogorec (bolgár), FC Zürich (svájci), AEK Larnaca (ciprusi)


    B csoport:
Salzburg (osztrák), Celtic Glasgow (skót), Leipzig (német), Rosenborg (norvég)


    C csoport:
Zenit (orosz), FC Köbenhavn (dán), Girondins Bordeaux (francia), Slavia Praha (cseh)


    D csoport:
Anderlecht (belga), Fenerbahce (török), Dinamo Zagreb (horvát), Spartak Trnava (szlovák)


    E csoport:
Arsenal (angol), Sporting Lisboa (portugál), Qarabag (azeri), Vorszkla Poltava (ukrán)

    
    F csoport:
Olympiakosz (görög), AC Milan (olasz), Real Betis (spanyol), Dudelange (luxemburgi)


    G csoport:
Villarreal (spanyol), Rapid Wien (osztrák), Szpartak Moszkva (orosz), Glasgow Rangers (skót)


    H csoport:
Lazio (olasz), Olympique Marseille (francia), Eintracht Frankfurt (német), Apollon (ciprusi)


    I csoport:
Besiktas (török), Genk (belga), Malmö (svéd), Sarpsborg (norvég)  


    J csoport:
Sevilla (spanyol), FK Krasznodar (orosz), Standard Liege (belga), Akhisar Belediyespor (török)


    K csoport:
Dinamo Kijev (ukrán), Asztana (kazah), Rennes (francia), Jablonec (cseh)


    L csoport:
Chelsea (angol), PAOK (görög), BATE Boriszov (fehérorosz), VIDI FC (magyar)


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com